Menü Bezárás

Megszületett Tóth Gabi kislánya!

Mutatjuk a részleteket!

A hivatalos bejelentés még nem érkezett meg, de a Bors megtudta, hogy hétfő este az énekesnő életet adott első gyermekének. Ezt a lap információi szerint egy heti lapban szeretnék bejelenteni.

„A Bors úgy tudja, hogy Gabi hétfő délelőtt még nagy pocakkal ült a körzeti orvosánál, a szülés csak később indult meg. Gabi és Gábor most jó darabig eltűnik a kíváncsi szemek elől, kizárólag a gyermekük gondozásával lesznek elfoglalva” – írja a Bors.

– A főnökeimmel megbeszéltük, hogy decemberben egy hosszabb, két hónapos szabadságra megyek. Szeretném én is mindenből kivenni a részemet, és a gyermekem mellett lenni, ezzel kicsit tehermentesíteni majd a feleségemet. Biztos vagyok benne, hogy hamar beletanulunk minden teendőbe – mondta a Krausz Gábor a Lokálnak korábban.

A lap kereste Krausz Gábort és Tóth Gabit is az ügyben, de nem érték el őket, pár sajtósa viszont felvette a telefont, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a hírt.