Egy biztos: Nem szakadtál bele…
És nem „csak” az üzemben dolgozóknak járt kedvezmény, hanem persze az „irodaiaknak”, és az intézményekben dolgozóknak is, csak másképp.
A múltkorában olvastam egy cikket a hetvenes évek elejéről, ami egy franciaországi „tanulmányútról” szólt. Rettenetként jelzik, hogy ott egy üzemi ebédért akár 35 forintot is elkérnek, a cigaretta 7 forintba kerül, és egy egyszerű albérlet is 1750 Ft …
Nálunk viszont maga volt a Kánaán ez az időszak, persze akkor még nem tudtuk, és berzenkedtünk, semmi sem tetszett.
Hideg a leves, sok a köret, alig van sütemény, csak egyszer egy héten…
Mai szemmel nézve az üzemi konyhák nagyon is jók voltak.
Eleve így kénytelenek voltak betartani az ebédidőt. Ráadásul az étkezés közösségi program volt, minimum 3-4 fős csoportokba jártak az emberek étkezni.
Nem csak kirohantál az öltözőbe, aztán bekaptad az ebédedet, akár még meg se melegítve, hanem át kellett menni a kajáldába, ami eleve pár perc, közben kicsit leereszthettél, lazíthattál. Aztán az étkezés, a beszélgetés, majd vissza a munkába. Esetleg még egy kávé.
Nyugodtabb volt a helyzet. Ha túl lépted a fél órát nem volt gond, mert akik tartották a frontot, míg elmentél, ők is tovább maradtak pár perccel. Helyreállt a rend.
Az ebéd pedig mai szemmel fillérekbe került.
A hatvanas években még 5-7 Ft volt az átlag, de később is – hetvenes évek – 10 Ft körül fizettél.
Ezért járt egy jókora adag leves, és egy második.
Sok helyütt ráadásul a’la carte, vagyis választhattál. Legalább másodikból minimum kétféle volt.
Üzemekben szinte biztos, hogy jó koszt volt, hisz az emberek fizikai munkát végeztek, kellett az energia, és ha valami nem úgy sikerült, nem volt tápláló a kaja, akkor azt kimondták hamarosan.
De volt, ahol hozzájárulást adtak már akkor is. Egyes helyeken egyfajta ebédjegyet adtak, amit felhasználhatott akár az üzemi büfében, akár valamelyik környező önkiszolgáló étteremben. Ez sem volt rossz mulatság, mert a büfékben azért hatalmas volt az adag.
Intézményeknél pedig általában az volt a helyzet, hogy valamelyik környező iskolába jártak át az emberek étkezni, természetesen azt is kedvezményesen.
Nem úgy, mint manapság, hogy sok nagy munkáltató még ezen a téren is csapol. Volt szerencsém olyan helyen dolgozni, hogy ugyan kaptunk egyfajta hozzájárulást, de a területen kapható élelmiszerek annyira drágák voltak, hogyha valóban ott étkezik az ember, akkor a fél fizetés rámegy.
Elfelejtődnek idővel az árak, valahogy nem emlékszik rá az ember. De találtam egy hirdetést még a hetvenes évek közepéről, fonó-szövő tanulónak (igen, régen rengetegen voltak) csábították a nebulókat.
Reggeli-ebéd-vacsora – mindössze hét forintért, és bizony hétvégén is.
Mennyit fizet ma egy tanuló, ha éppen ebédelni akar?
