Hisz régen is vettünk húst, szalonnát, hentesárut és kimérős dolgokat..
Manapság a húst, vagy felvágottat veszünk, akkor papírban kapjuk, de műanyaggal bélelt csomagolópapírban.
Mindent kimérőst ebbe raknak. A sajtot, a szalonnát, a zsírt – ha kimérősen veszed – a kolbászt, a húst. Ha nem csomagolod ki mikor berakod a hűtőbe, és egy-két napig rá se nézel, akkor veszett fejsze nyele.
Régen ha húsárút vettél, akkor zsírpapírba csomagolták. Ugyanis annak az a tulajdonsága, hogy a zsírt, és a a vizet nem engedi át. Tehát ilyesmire tökéletes megoldás.
Régen ha kenyeret vettél eleinte nem csomagolták – ez sem volt jó, mert a boltokban válogattak rendesen – aztán kaptál egy selyempapírt, ezzel fogták körbe. Nem volt műanyag zacskóban – ha ma kenyeret veszek, szinte minden zacskóban van. Részint ez is lehet az oka annak, hogy gyorsan penészedik a mai kenyér – még a drága, jó minőség is.
A péksütemény szintén papírba került, papírzacskóba. Kisebbe, nagyobba.
Ezt aztán mikor kifogyott belőle szépen elrakták otthon, és a gyerek ebbe vitte legközelebb a tízóraiját, vagy a nagyi ebben küldött a szomszédnak át egy kis kóstolót a frissen sütött darálósból.
Zöldségboltban is papírzacskót használtak. Jó, óvatosabban kellett bánni vele, mint a műanyaggal, de ha figyeltek nem volt baj. Másrészt nem így mentek a dolgok, mint manapság.
Kimérte a zöldséges egy fém tálban a krumplit, káposztát, bármit – aztán a cekkerbe beleborították.
A tej a hatvanas években még üvegben volt, vagy kannában hordták haza. Az üveget visszaváltották, nem a szelektívbe, vagy a szemétbe dobálták.
Üvegben voltak a szörpök, az a pár üdítő ami volt, a befőttesüvegek visszaválthatók voltak, és mivel pénzt adtak érte – vissza is vitték, és nem a kert végébe dobálták, mint ahogy sokan megteszik, meg elássák, a föld alatt nem látja senki, és senkit nem zavar – gondolják.
Liszt, cukor, zsemlemorzsa, csokoládék papírba voltak csomagolva. A pótkávé is. Egyedül talán a cukorkákat árultak pocsék műanyag zacskóban.
Viszont voltak édességboltok, ahol kimérősen is árultak cukrokat, ott ismét papírzacskók voltak. Volt kimérős, nagyon finom, nagy, fekvő üvegből árult, citrom és narancsízű zselés cukor. És ha vettünk belőle 5-10 dekát, nem többet, akkor azt is papírba mérték ki.
Ekkoriban szokás volt a csomagolásokat elraktározni – jó lesz még máskor is…
Hisz voltak egész szép méretes dolgok is.
Ha kabátot vásároltál, vagy mondjuk más ruhadarabot, esetleg paplant, párnát, ruhaanyagot, ezt mind papírcsomagolóba rakták, és átkötötték madzaggal úgy,hogy hazáig kényelmesen elszállíthasd. Volt rajta egy kis fogó.
Aztán a hatvanas évek közepén, vége fele megjelentek a műanyag csomagolású mosószerek. Ekkor még keveset vásároltak belőle, beosztották nagyon az emberek. A csomagolásokat pedig hasznosították. Tolltartó, ceruzatartó, kis váza lett belőle.
Szinte semmit nem dobtak ki. A már használhatatlan dolgokat elégették, de amire csak egy parányi remény volt, hogy valamire még jó lesz azt meghagyták, beraktározták. És ha kellett – elővették… a fölösleget meg leadták a MÉH-nek, más papírhulladékkal egyetemben.
