Gyakran szoktuk azt mondani, hogy az idős kor a második gyerekkor. Míg a gyerek pillanatról pillanatra fedezi fel az őt körülvevő világot és kezdi el életútját, addig a hanyatló korban lévő idős ember napról napra veszít az emlékeiből.
Julian Barnes
Az időskori szenilitás első jelei a figyelem és összpontosítás csökkenése és a rövid távú memória zavara. Az intellektus leépülése idővel olyan mértéket érhet el, ahol már olyan értelmi képességek is károsulnak, mint a számolási képesség, a felismerés, a kifejezőképesség, egészen addig, míg az illető akár térben és időben is teljesen elveszettnek érzi magát.
Nagy feladat ez nemcsak az idős beteg, hanem a családtagok számára is. Gyakran a gondoskodó odafigyelés, a megértés és a szeretet helyét a düh, harag, tehetetlenség érzése váltja fel. Valószínűleg az szüli ezt a belső ellenállást, hogy nehéz elviselni a tudatot, hogy a szerettünk ebbe az állapotba került.
De akkor mi a teendő?
Fontos minősíteni ezt az állapotot és az idősre valóban úgy kell tekinteni, mint egy gyerekre, aki még/már nem érti az őt körülvevő világot. A lelki egészségneveléshez hozzátartozik az időskor megértése és a hozzá való viszonyunk. Egy görög kisfilm szokatlan módon, de nagy érzelmi töltettel világít rá nemcsak az időskori hanyatlás problémájára, hanem a gyerekszülő viszonyra, a türelem és szeretet erejére és emberi létünk esendőségére is ebben a rövidfilmben.
Ti mit gondoltok a filmről?
A videót itt nézhetitek meg:
