Nem volt ez új keletű dolog, hisz már az 1800-as években is hordtak a diákok egyenruhát. Ennek részint a könnyű felismerhetőség volt az oka – hogy a tanárok egy pillanat alatt kiszúrhassák a renitenseket – részint pedig a csapatszellem erősítése. Egy egyenruha, ugyanoda tartozunk, összetartunk alapon.
Aztán a második világháború után jött az iskolaköpeny, mely bevezetésének két oka volt.
Egyrészt az ötvenes években az anyák már dolgoztak, nem volt idejük arra, hogy naponta mossanak a gyerekre. Amúgy sem volt szokás még minden nap tiszta felsőruházatot felvenni, nem volt ritka, hogy 2-3 napig ugyanabban a ruhában küldték iskolába a diákot, de még Debrecen egyik legjobb iskolájában is előfordult, hogy akár egy hétig ugyanaz a pulóver, vagy nadrág volt egész héten. Természetesen az alsó ruházatot rendszeresen váltották.
Így aztán nem ártott a ruhára – ne koszolódjék. A mosás amúgy is bajos volt akkoriban. Nemhogy automata, még keverőtárcsás mosógép sem volt, majd csak a hatvanas évek második felében vált használata tömegessé.
Ráadásul már ekkortájt is voltak – szocializmus ide, egyenlőség oda – olyanok, akiknek több aprítani valójuk volt a tejbe, jobban tudták ruháztatni a gyereket.
A köpennyel ezek a különbségek eltűntek. Bár – mindenki tudta az osztályban kinek tehetősek a szülei, mert bizony az nem csak a ruházkodáson látszott meg.
Ekkoriban amúgy az volt az igazi – mint ahogy sok iskolában most is azt szeretik – ha a gyermek átlagos, lehetőleg nem lóg ki a sorból. Így sokkal egyszerűbb minden.
A fiúknak még az ötvenes években sapkájuk is volt – középiskolában biztosan. Aztán ez a hatvanas évekre elfelejtődött – jött helyette a iskola jelvény, mely a mai napig használatos.
Köpenyt az ötvenes-hatvanas években pamutból lehetett vásárolni, konfekció gyártott darabok voltak, térdig érőek, sötétkék. Fehér gallérral. A fehér gallért cserélni lehetett, cserélték is, és díszítették a diákok.
A köpeny ujját le lehetett gombolni, egyedül ennyivel lehetett szellősebbé tenni, nyáriasítani. Nem volt egy könnyű, szellős viselet, de mivel pamut volt – el lehetett viselni.
Mindenki próbálta egyénivé tenni, és idővel kurtítani.
Aztán a hatvanas évek végén megjelentek a műszálas köpenyek. Eleinte ezek rettenetesen drágák voltak, csak a tehetősek engedhették maguknak. Volt olyan iskola, ahol tiltották is. Azonban pár év múlva már mindenki ezt viselte. Semmivel sem volt jobb darab, mint a pamut – de nem gyűrődött, és már több szabásban lehetett kapni. Vakaróztak is tőle rendesen a lányok, de akkor is menő volt. Könnyű, bár izzadni lehetett benne rendesen.
Lassacskán rövidültek a köpenyek, már nem csak övvel de kigombolva is hordták. Aztán el is hagyhattad, ha egy-két hetente azt mondtad, hogy véletlenül otthon hagytad. Ekkor már nem küldtek érte haza, mint tették volna az ötvenes években.
Idővel már észre se vették, ha nem viselted.
De nem csak ennyiből álltak az előírások.
Voltak középiskolák, ahol az ötvenes-hatvanas években még előírták, hogy a lányok csak szoknyában járhatnak iskolába. Harisnyát csak vastagot hordhatnak.
Volt olyan általános iskola a nyolcvanas évek elején, ahol az is meghatározott volt, hogy a kor divatdarabját, a cicanadrágot lányok még köpeny alá sem vehették fel. Nem csak a felsősök, már az elsősök sem…
Aztán még pár év, és mindent lehetett.
Fotó: Fortepan.hu/Urbán Tamás, MZSL/Ofner Károly, Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény
