Miért stoppoltak régen a katonák?

Hogy gyorsabban hazaérjenek.

Az eltávozás ideje annyira rövid volt, hogy normál közlekedési eszközökkel sokszor hazaért volna , utána pár órát eltöltve otthon – már fordulhatott volna vissza.

Így aztán a lehetséges közlekedési eszközként maga a Honvédség is bekalkulálta a stoppolást. Volt persze pár megkötés is, miszerint csoportosan nem lehet stoppolni, az sem élhetett ezzel a közlekedési lehetőséggel, aki hivatalos küldetésben vett rész.

És nem vehetett igénybe diplomáciai rendszámmal ellátott járművet – függetlenül attól, hogy az hivatali, vagy magángépjármű volt-e.

Volt amúgy úgynevezett kilépő, melyet fontos személyi okból adtak. És persze olyanoknak, akik közel voltak a tűzhöz. Ők akár állandó kilépőt is kaphattak.

Kimaradás a szolgálati feladatok teljesítése után kezdődhetett, és a takarodóig tartott. Persze nem mindenki kaphatott. Ha fenyítése volt, vagy fogdában fogságát töltötte a katona – nyilván nem járt neki kimaradás sem.

Ha kiképzési szünnapra esett a kimaradás, akkor az ebéd utántól takarodóig tartott. Ezek arra volt jók, hogy kimenjen az emberke a városba, szétnézzen, beüljön egy presszóba, vagy kocsmába, randizzon egyet, vagy esetleg találkozzon egy családtaggal. Ez utóbbi ritka eset volt, hisz a kimaradás nem mindennapos volt, így kevés rokon tette meg, hogy az ország másik feléből pár órás találkáért átutazza az országot.

A kimaradást persze meghosszabbíthatták, rangtól függően. Kiskatonáknak persze ez nem járt, de azért itt is voltak kivételek. Ha jól helyezkedett, közvetlen feletteseivel jó kapcsolatot ápolt,  akkor akár ébresztőig kint lehetett.

Az eltávozás már szabályos kis ünnep volt. Ez kiképzési szünnap előtti szolgálati tevékenység befejezésétől kezdődött, és a következő kiképzési nap ébresztőjéig tartott. Így ez akár két teljes napos is lehetett, plusz a péntek este, és a hétfő ébresztőig…

Persze nem volt olyan rózsás a helyzet, mint ahogy látszott, maga a hazaút – hiába az ingyenes utazás, hosszú időt felemésztettek. Ha pont lekéste az indulást, vagy a csatlakozó vonatot, akkor jókora hátrányba került.  Visszafele is érdemes volt kicsit korábbi vonattal indulni, hogy biztos legyen az érkezés. Sose lehet tudni…

Nem volt ritka, hogy péntek este elindultak, szombat dél körül megérkeztek, aztán vasárnap délután meg irány vissza.

Persze járt évente 12 nap alapszabadság is, amibe már nem számított elvileg bele az utazás. És ha beteg lett valaki, ami kórházi ellátást, utána pedig lábadozást igényelt – akkor betegszabadság is járt.

Voltak persze kedvezmények de egy átlag kiskatona nem sok mindent látott belőle.

Úgyhogy a stoppolás azért ment nagyban, mert így lényegesen lerövidíthették a haza fele utat.

És a gépkocsivezetők is úgy voltak vele, hogyha egyenruhás emberkét láttak az út szélén integetni nagy eséllyel felvették – mert ott volt előttük a saját katona idejük…

Fotó: Fortepan.hu/Fortepan

Forrás

loading...