Van pár ismerős termék a kosárban Neked is?
Vagy ha később születtél, akkor legalább látod, hogy milyen volt a régi…
A családban valakinek születés-, vagy népnapja lehetett, ha valaki Százszorszép desszertet vett. Ez az édesség akkoriban is nagyon drága volt, de az is igaz, hogy finom.
Még az óvónőknek, tanítóknak vették a szülők ajándékként, és ennek sokkal jobban örültek, mint a sok virágnak, amit aztán hazacipelhettek, elég volt összeszedni annyi vázát, ráadásul pár nap alatt elhervadtak.
De a Százszorszép élménye legalább megmaradt. És ha kiürült a doboz, akkor általában a varrókészlet költözött bele, vagy nagyobb párjában még iratoknak lehetett hely.
Egy biztos, hogy aki vásárolt az épp takarításhoz készülődik, hisz ott a Sidol, ami a sárgaréz táblák és kilincsek elmaradhatatlan tisztítószere. Be kellett kenni vele a rezet, aztán várni egy kicsit, hogy rászáradjon, majd puha ronggyal módszeresen letörölni. Gyönyörű csillogó lett tőle.
A padlót a Tangóval tisztították, ami egy paszta volt. Általában hajópadlóra használták, azt portalanítani kellett, majd végigkenni ezzel a masszával, aminek egyáltalán nem volt jó szaga. Hiába mostál kezet utána, rajta maradt, egész nap érezted. Kicsit várták, aztán jöhetett a padlókefe. Nem hiába hívták Tangónak, hisz táncmozdulatokkal lehetett a legjobban haladni a fényesítéssel.
A VIM a kor egyetlen súrolószere volt, kőporszaggal, semmi illatosító. Az idősek eleinte nem rajongtak érte, azt mondták: többet ér a fahamu, vagy a homok. De idővel megszokták, és újabb-újabb társai érkeztek már jobb minőségben.
Aztán ott az Ultra, a kor általános tisztítószere. Használták mosásra, mosogatásra, felmosásra, mindenre, ahol habos víz kellett. Még a súrolószerhez is kevertek belőle, mert úgy jobb lett a minősége.
Aztán ott a nagy dobozos WU2, ezt a sampont kedvelték a legjobban. Még más volt, mint manapság. Erőteljesebb illattal, sűrűbb, töményebb. A kis WU2 kupaknyi elég volt egy hajmosáshoz, nagyon kiadós volt. Nemcsak otthon használtuk ezt, hanem a fodrászok kedvelt samponja is ez volt.
Aztán ott a pörköltkávé, ekkoriban terjedt el tömegesen a kávézás. Nem csak reggel hörpintettek már fel az emberek egy adagot, hanem hazaérve is ittak egy duplát, közben beszélgettek egyet, üldögéltek, pihengettek.
Ott a kosárban a Kék-Vörös szappan, talán ez volt a legkedveltebb akkoriban. Túl sok mindenből nem lehetett válogatni, de azért mindenki megtalálta a neki tetsző illatot.
Hátul pedig virít a WC-papír, ami megérne egy misét. Kemény volt, fényes volt, eldugította a WC-t, és még gyorsan is fogyott. Ahhoz képest viszont elég drága volt. Nem véletlen, hogy ez az az időszak, amikor sok háznál még az újságpapírt használták feldarabolva e nemes célra. Igaz, hogy nem tesz jót a hátsónak, de ha már megvolt, legalább újra lett hasznosítva…
Cipőpaszta akkoriban a Bagarol volt. Tubusos, vagy ilyen tégelyes változata. Kis kallantyúval nyílt, ennek is volt egy erős illata, ha valaki cipőt tisztított biztos, hogy az egész házban érezni lehetett. Ha bekenték vele a cipőt ezzel is várni kellett legalább néhány percet, utána jöhetett a fényezés.
Aztán ott a mezítlábas fecske, aminek nem volt füstszűrője. Sokan ezt szerették, nem tudtak megbarátkozni a füstszűrős cigivel. Viszont a Symphonia már az újabb fajta, ez is bekerült a kosárba.
És van ott még két dolog: az egyik a VIM előtt, amiről nem ugrik be semmi, fogalmam sincs mi lehet, a másik pedig a VIM és a WU2 között. Talán az valami folyékony mosószer, vagy súroló. Ekkoriban kezdték színes műanyag flakonban árulni ezeket a dolgokat…
Mindenesetre – most így, utólag ránézve ezekre a termékekre – igencsak kézzel fogható az idő múlása, a változás.Fotó: Varga Zoltán/Tatabányai Múzeum
