Menü Bezárás

Minden gyermeknek szüksége van a nagyszüleire, mert a köztük lévő szeretet örök!

A nagyszülők a kezdetektől fogva mellettünk voltak, mindig lehetett és lehet számítani rájuk, akárhányszor szükségünk van a segítségükre. Ők ugyanúgy vagy talán még jobban is szeretik az unokáikat, mint minket és maximálisan megbízhatunk bennük. Soha nem kell aggódnunk egy percet sem, ha a nagyszülők a gyerekeinkkel vannak, mert tudjuk, hogy minden rendben van.

A nagyszülők ott voltak és ott vannak bármilyen ünnep is van, mert tudják azt, hogy szükség van rájuk. Segítettek főzni, játékokat vásároltak és történeteket meséltek. A gyerekeknek mindig csak szép szavakat mondtak azt, hogy szépek, okosak, erősek, kreatívak és a legjobbak mindenben. A nagyszülők igazából földre szállt angyalok, akik néha ajándékot is hoznak, friss finom fasírtot vagy süteményt.

Azok a gyerekek szerencsések, akik a nagyszüleik mellett lehetnek, mert a köztük lévő kapcsolat felbecsülhetetlen érték!