Menü Bezárás

Mióta anyósomék közelebb költöztek hozzánk, teljesen felfordult az életünk

Anyósomék néhány hónapja eladták a családi házat, hogy közelebb költözzenek hozzánk. Eddig nagyjából 2 órára laktak tőlünk, most 5 perc alatt át tudnak sétálni. Mivel eddig a férjem és az én szüleim is távol éltek tőlünk, általában havonta egyszer – kétszer találkoztunk velük. Most azonban minden megváltozott.

Anyósom hétvégente már kora reggel átjön segíteni főzni. Nekünk eddig volt egy bevált rendszerünk mindenre, de ő segíteni akar. Eleinte hálás is voltam érte, azonban már nem tudom elviselni. “A rántott húst zsírban kell kisütni, úgy finomabb lesz.” “Tegyél több sót a levesbe, a fiam úgy szereti.” Ha elmondom, hogy mi nem főzünk zsírral, akkor értetlenkedik, hogy ő már 50 éve zsírral főz és az úgy a finom. A fia azon nőtt fel, még sincs baja.

A gyerekekre eddig bébiszitter vigyázott, mert mindkettőnk szülei távol éltek. Most anyósomék vigyáznak rájuk. Hiába kérjük meg, hogy ne adjon a gyerekeknek édességet, csak ebéd után, még vacsora helyett is ehetnek süteményt. 9-kor lefekvés, ez a szabály, ha a nagyi vigyáz rájuk, még 10-kor se alszanak. Mi naponta 1 óra mesenézést engedünk, ő bekapcsolja nekik a tévét, mert hát most gyerekek, had nézzék. Hiába kérem meg, hogy ne borítsa fel a megszokott rendszerünket, mert utána mi szenvedünk, nem érti meg. “Már felneveltem egy gyereket, csak tudom, mit kell csinálni.” Mikor mondtam, hogy jobb lenne, ha a bébiszitter vigyázna a gyerekekre, ha mi nem vagyunk itthon, akkor megkaptam, hogy el akarom szakítani az unokáitól.

Minden nap átjön, akár többször is. Ha el kell mennünk itthonról, felajánlja, hogy ő addig kitakarít. Ha tiltakozni merek ellene, akkor rögtön felháborodik, hogy “Szerintünk ezt se tudja megcsinálni.”

A férjemnek többször mondtam, hogy ez így nem mehet tovább, ő is megpróbált már beszélni az édesanyjával, de ilyenkor jön a felháborodás, hogy “Azért költöztünk közelebb, hogy veletek legyünk, hogy besegítsünk, ez érte a köszönet.” Azt tudom, hogy ezt így nem lehet csinálni, ha anyósom nem hajlandó leállítani magát, inkább elköltözünk, hogy újra jó messze legyünk tőle.