Hát persze, hogy enni – de még sokkal többre…
A birsalma, birskörte régen is kedvelt gyümölcs volt a – főleg – falusi háztartásokban. Nagyi városi volt világ életében, de volt egy kertjük a Zsuzsi vonat végállomásánál, mint annyi debreceninek – így volt fájuk is néhány.
Amikor jó termés volt, és amit a kukacok se rágtak széjjel – feldolgozta az összest, és eltette télire. Fogalma sem volt arról, hogy pektintartalma magas – de tudta, hogy jó sűrű sajt lesz belőle – s ez kiváló gyulladáscsökkentő, étvágygerjesztő, és finomságnak sem megvetendő – eteti magát.
Persze nyersen nem igazán érdemes próbálkozni a fogyasztásával, mert nagyon fanyar, és rettenetesen kemény. Ettől függetlenül régen sokan szerették a már érett birsalmát apránként elrágcsálni. Sokan raktak be egy-két darabot a tarisznyába.
Kiváló szomjúságra, és aki szereti a kifejezetten savanyú ízt, amit fogyasztásakor a száj nyálkahártyát szinte már szőnyegnek érez, akkor az egye egészséggel…
Tudta viszont, hogy C-vitamin tartalma magas, ezért ha legyengült az egyik gyerek, vagy Papa, betegség után, vagy akár alatt is főzve is, vagy bárhogy elkészítve igencsak hasznos lehet.
Azt hallotta még a szüleitől, hogy régen nagy hasmenéses járványban sokat használták gyógyszerként, mert öli a bacikat.
Így aztán, mikor beteg volt valaki, akkor teának is megfőzték, és ha valakinek seb volt a kezén, akkor ezzel húzták össze. Bekenték.
Melegben ha főztek belőle egy levest, az egész család arra járt – egy kondérral kellett, mert mindent pótol, amit olyankor kell.
Ha ősszel készítette a sajtot belőle, mindig tett az edénykékbe alá darabosra tört dióbelet, a sajtnak valót pedig musttal főzte fel. Gyönyörű színe lett…
És még egy dolog:
Ha ősszel alaposan átválogatta Mama és Papa közös erővel a birsalmákat, nagyon óvatosan, hogy véletlenül se ütődjék meg – akár a kamra polcon,- a szekrény tetején szépen sorba rakva – egészen következő nyárig gond nélkül elállt.
És még az a legkevesebb, hogy elállt…!
Olyan csodálatos illatot bocsát ki magából, ami bármelyik flancos illatosítóval vetekszik.
Gyerekkorunkban sokszor beszaladgáltunk egy percre a szobába, hogy érezzük ezt a csodát. Szabályosan felfrissít még így is.
Nem véletlenül használták a régiek annak idején erre a célra.
Közel is volt, szemmel lehetett tárolás közben tartani, nincs-e romlott közte, ráadásul egy fantasztikus illatfelhő lebegte be tőlük az egész lakást.
Sőt, sokan még a szekrénybe is beraktak egy-egy szemet – időnként persze ránézve, nehogy baj legyen vele.
Így a ruhákat is szabályosan átitatta csodálatos illata…
Aztán időnként átnézték őket, és ha valamelyik elindult a romlás útján, ezeket összeszedték, és a javából levest főztek…
