A háború utáni időben nem igazán voltak az emberek ellátva szépségápolási cikkekkel, vagy nem lehetett épp kapni, vagy nem volt rá pénz.
Viszont attól még nem ártott volna legalább egy kézkrém, vagy bármi a kiszáradt, hasadozó bőrre a lábon. Így aztán kipróbáltak mindent, amihez hozzájutottak. Ekkoriban már használt margarint, persze nem állandóan, hanem mikor kapható volt. Később viszont már csak azzal sütött tésztaféléket.
Ilyenkor aztán ami a papír csomagoláson ragadt – felhasználta az utolsó cseppig. Egy részével kikente a tepsit, másik részét még összehajtogatta, aztán hidegre tette.
Ha száraz volt a kézbőre, télen hasadozott – ezt kente rá. És a lábát is ezzel ápolta – nem is éktelenkedett kéreg a sarkán. Sőt – időnként még az arcán is elkent egy kis Ligát, módszeresen belesimította. Nyolcvanas évei végén még mindig hatvanegynéhány évesnek hitték.
Néhány éve történt, hogy télen valami miatt teljesen kirepedezett a bőr a kezemen. Kellemetlen volt, fájt – ráadásul másnap olyan helyre kellett mennem, ahol kellemetlen helyzetet teremtett volna, ha száraz, feszes bőrű, repedezett kézzel jelenek meg.
Úgy gondoltam: rosszabbodni nem fog a helyzet, kipróbálom a régi technikát. Nem sajnáltam a margarint, vastagon bekentem.
Igaz, hogy nagyjából egy órán keresztül nem érhettem semmihez, de idővel szépen beszívta a zsíros masszát a bőröm, és csodák csodája: másnapra rendeződött a baj, elmúlt a szárazság.
Amúgy nem olyan hatalmas csoda, hisz egyrészt van zsírtartalma, de lényegesebb a víztartalom, ami a zsír miatt a bőrön marad hosszabb ideig, tehát ki tudja fejteni hidratáló hatását, és persze vitamin-tartalma sem elhanyagolható… Forrás
