Menü Bezárás

Nagyot húzott Kína: itt a világ első állatkertje, ahol az ember van a ketrecben és nem az állatok

Rengeteg állatkert létezik a világon, ahol az állatok bezárva töltik az életüket és csak nagyon kevés szeretetet és törődést kapnak. A Lehe Ledu Wildlife Zoo nevű állatkert tulajdonosai teljesen másképp gondolják a dolgokat, ezért egy nagyon különleges ötlettel álltak elő.

Az állatkertben nem az állatok vannak bezárva, hanem az oda látogatók. A Csungking városban található állatkert inkább egy vadrezervátumra hasonlít, ahol az emberek egy hatalmas ketreccel körbezárt autóban járhatják be az állatkert területét.

Az itt élő állatok egy hatalmas zárt területen bóklászhatnak kedvükre, miközben hivatásos gondozók figyelnek rájuk.

A kezdeményezés mindenképpen példaértékű, segítségével ugyanis visszaszoríthatóak, sőt, akár teljesen megelőzhetőek is lennének a felelőtlen szülők hibájából, csibész gyermekek által elkövetett állatkerti kihágások. Az alábbi videóban egy kis betekintést nyerhetünk az állatkert életébe, ami sokkal barátibb, mint a jelenleg “állatkert” címszó alatt ismert változat.