Menü Bezárás

Óvodát nyitottak egy idősek otthonában: az eredmény minden képzeletet felülmúlt

A Providence Mount St. Vincent idősek otthonában rendhagyó dolog történt, amire aligha látni példát másutt. Az idősek otthona épületében ugyanis Intergenerációs Oktatási Centrum néven óvodát nyitottak. Ez azt jelenti, hogy az idősek otthona 400 lakója, és az óvodába járó 125 gyermek a hét 5 napján összejön és különféle szervezett közös programon vesz részt, mint zenehallgatás, tánc, kézműveskedés, mesélés, játszás, ebéd és még sok egyéb.

Az egyik bentlakó így nyilatkozott: “Teljesen átalakult a hely. Mielőtt a gyerekek idejöttek, az itt lakók, mintha csak félig éltek volna, aludtak a nap legnagyobb részében. Nagyon lehangoló látvány volt. Amióta a gyerekek besétáltak, mintha mindenki feléledt volna.”

A dolgozók dobták fel az ötletet, még 20 évvel ezelőtt, hogy milyen jó lenne közös foglalkozásokat szervezni az időseknek és a kicsiknek. Az igazgató Charlene Boyd azonban tovább gondolva ezt, engedélyt szerzett, hogy az épület otthont adhasson egy óvodának, így megteremtve a lehetőséget, hogy a két generáció egész nap együtt lehessen.

Ez a gyermekeknek is jót tesz. “Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy ne feledkezzünk meg az idősekről. Mindannyian megöregszünk egyszer, de nem mind tudunk ilyen remek módon megöregedni. Attól, hogy valaki tolószékben ül, vagy demenciával küzd, még nem jelenti azt, hogy nem ember többé és ezek a gyermekek emberséget tanulhatnak ebben a környezetben, már igen fiatalon.” –jegyezte meg Charlene.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: tudasfaja)