Menü Bezárás

Régen sok gyerek már óvodás korában egyedül járt boltba

Persze nem a havi bevásárláskor, de tejért, kenyérért, más apróságért legtöbbször őket küldték el.
Nem… nem fizetség fejében…
Csak azért, mert már olyan “nagy” volt, hogy ő is el tudta intézni.
És ettől bizony a gyerekek igencsak büszkék lettek…

Ha túl nagy volt a szatyor – kötöttek rá két görcsöt, és annál fogva vitted.

És nem azért, mert a ház mellett volt a bolt.

Jóval messzebb is elballagtak szépen már óvodás koruktól.

Vitték a cekkert, kiszámolva a pénzt, zsebre téve,  meg ha kellett tej az üres üveget, vagy a kannát, és a cetlit a boltosnak, ha valami más apróságra is szükség volt, aztán beérve a boltba kivárták sorukat, majd a vásárolt dolgokkal hazaballagtak.                                  Mint ahogy ma is, a gyerekek már kiskoruktól jártak a szülőkkel, meg a nagyival boltba. Időnként ők mondhatták meg az eladónak, hogy mit akarnak vásárolni – akkor még kevesebb volt az önkiszolgáló.

Idővel aztán már saját magában is útnak indulhattak. Egyszer-kétszer még utánanéztek, hogy jó irányba mennek-e, aztán természetessé vált, hogy a gyerkőc lett a kisebb dolgok beszerzője.

Faluhelyen sokszor megesett, hogy az unokát először elküldték a boltba, megvette az apróságokat, aztán irány haza. Addigra mama megfejt, mehetett a tejjel a csarnokba.

Mire hazaért, összekészítették otthon egy kisebb kosárba mondjuk a málnát, amit meg ismét a boltba kellett vinnie. Ott átvették tőle – és ő kapott pénzt az árúért, hazavitte.

Meg volt a napi program nyáron.

De télen sem volt probléma, ha mehettek ide-oda. A hatvanas-hetvenes évek gyerekei lényegesen önállóbbak voltak, és mire felnőttek – a fontosabb ügyek intézése sem okozott semmiféle gondot számukra.

Forrás