Kevés kivétellel rendszeresen káromkodunk, s a kortárs művészetekben ez meg is jelenik. Néhány évtizeddel vagy évszázaddal ezelőtt sem volt ez másként, csak szebben hangzott. Janus Pannonius, Csokonai Vitéz Mihály és Petőfi Sándor is mondtak cifrákat olykor, s ezt meg is örökítették az utókornak.
Janus Pannonius így panaszkodik Luciáról:
Cum sese nobis futuendam Lucia praebet,
Dum fero sublatos, ad mea colla pedes,
Terribilem foedo misit de podice bombum,
Qualiter aestiva fulmina nube crepant.
Territus avertor, digitis simul obstruo nasum,
Vena retenta cadit, cogit abire pudor.
Lucia, nulla tuo, contingent gaudia, cunno,
Tam male moratus, si tibi culus erit.
Csorba Győző egyébként kifejezetten finomkodó fordításában ez így hangzik magyarul:
Még csak alig fekszik le, alig tárul föl előttem
Lúcia, s lába alig nyugszik a vállamon el,
máris ijesztő hang durran ki pogány fenekéből,
mint amilyent ledörög nyáron a felleges ég.
Rémülten hátat fordítok, béfogom orrom,
rég lekonyult, ami állt, s iszkolok onnan odébb.
Lúcia, értsd meg hát, örömöt nem hozhat a puncid,
hogyha ilyen roppant rossz modorú a farod.
Csokonai Vitéz Mihály A borital mellett című versében is van bőven káromkodás:
“Nyelvelnek, barátom, hogy sok borral élek,
Kurvanyjok, hiszen én velek nem cserélek.
Nekem tereh gyanánt nincsen a lételem,
Van borom, pecsenyém, egy-két tál ételem.
Senki nem ruházza rám a sobrák nevet,
Faszariságomért huncfut aki nevet.
[…]
Igyatok, kurvanyja, fiúk! a világnak,
Kurvanyjok azoknak, akik minket rágnak
Tudok én már annyit oláhúl, mint tótúl,
Hogy nem ijedek meg hatlovas hintótúl.”
Petőfi Sándor a németeket küldi el oda, ahonnan jöttek Mit nem beszél az a német… című versében:
Mit nem beszél az a német,
Az istennyila ütné meg!
Azt követeli a svábság:
Fizessük az adósságát.Ha csináltad, fizesd is ki,
Ha a nyelved öltöd is ki,
Ha meggebedsz is beléje,
Ebugatta himpellére!…Ha pediglen nem fizetünk,
Aszondja, hogy jaj minekünk,
Háborút küld a magyarra,
Országunkat elfoglalja.Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!…
Hadat nekünk ők izennek,
Kik egy nyúlra heten mennek.(…)”
Kosztolányi Dezső Karinthy Frigyesnek, akire egy megbeszélt találkozón hiába várt, írt egy olyan verset, aminek első betűit összeolvasva egy szép káromkodás jön ki 🙂
Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.
Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.
Pázmány Pétert se kell félteni:
„A protestánsoknak pedig a seggem bűzös terhét küldöm”
Réthy László (1851-1914) etnográfus, numizmatikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, aki költőként Lőwy Árpád néven írt:
“506/1903
Tekintetes kultúrmérnöki hivatal
Pécsett
Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Nagy-berki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkantyújukat, mert 35 Reaumur hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk.
Budapest 1903 aug.11.
Teljes tisztelettel
lófasz a seggükbe
dr. Réthy László
m. kir. érem- és régiségtári igazg. Helyettes”
A végére egy ízes Shakespeare-i káromkodás a IV. Henrikből:
“A fene beléd, te éhenkórász, te angolnabőr, te szárított marhanyelv, te ökörcímer, te tőkehal! Ó, csak volna bennem elég szusz, hogy elmondjam, mihez hasonlítasz, te szabórőf, te kardhüvely, te nyílvesszőtok, te nyomorult gyíkleső…”
