Mogyoródon született 1943. május 13-án, és Budapesten hunyt el tragikusan korában mindössze 56 évesen… – Jászai Mari-díjas volt.
Édesapja kertészféle volt, igazi falusi ember. Népszerű volt a faluban, ha valakinek gondja volt, hozzá fordult. Olyan volt ő, mintha jegyzője, vagy bírája lett volna Mogyoródnak.
Nem voltak gazdag emberek, bár éhezni nem éheztek – de azért néha nélkülözni kellett.
Nem volt egy jó gyerek, ha az iskolába történt valami, őt vették először elő, ő kapta a fenekeseket. Olyan is megesett, hogy míg a falusiak a templomba mentek, ők kihajtották a gazdák lovait a legelőre, és ott betyár-pandúrosat játszottak…
Viszont kitűnő tanuló volt, úgyhogy tanárait úgy igazándiból nem sikerült magára haragítani. Ráadásul ő volt a legjobb versmondó is. Aztán 13 évesen érezte először milyen a világot jelentő deszkákra állni, egy verseny alkalmával.
Ennek ellenére eszébe sem jutott, hogy színész legyen. Orvosnak készült, de aztán az érettségi előtt egy héttel megváltozott mindent. A koliban vers- és prózamondó délutánt szándékoztak rendezni neves színészek jelenlétében. De nem tarthatták meg, mert kiküldték őket kukoricát törni. A színészek viszont megérkeztek, és neki kellett elmagyaráznia a történteket.
A színészek viszont nem indultak vissza azonnal, hanem egymás szórakoztatására szavalni kezdtek. Ő meg bátorságot kapott, és elmondott néhány verset.
A dolognak az lett a vége, hogy rábeszélték – hagyja az orvosi álmokat, az ő helye a Színművészetin van. Gyorsan ment a dolog, mikor érettségizett már fel is vették a főiskolára.
Juhász Jácint 1965-ben szerezte diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, osztályvezető tanára Simon Zsuzsa volt, osztálytársai között olyan nevek voltak, mint Almási Éva, Csíkos Sándor, Csomós Mari, Harkányi János, Kozák András, Szersén Gyula, Szilágyi Tibor.
A hetvenes-nyolcvanas évek felkapott, ismert, szeretett színésze volt. Sokáig nem tudta a közönség elfogadni a nevét, úgy gondolták – egy virágnév csakis női név lehet.
Játszott Veszprémben, a Madách Színházban.
Sok tévéfilmben szerepelt, és neves filmrendezők műveiben is gyakorta felbukkant.
Az akkori gyerekek a Cimbora tévé műsorból ismerhették, hisz Káldi Nórával együtt vezette.
Ő volt a pontosság, és a megbízhatóság mintaképe. Minden körülmények között. És minden szerepet eljátszott, amire felkérték, egyetlen szerepet utasított vissza. A Magyar rapszódia c. film nyilas tisztjének szerepét nem vállalta. Azé az emberét, aki 1944. Karácsonyán a Dunába lövette az embereket.
Ő volt hosszú ideig a Cimbora műsorvezetője. Ennek az a története, hogy egy forgatás közben Juhász Jácint a díszlettervező kislányával fecsegett rendszeresen. Úgy beszélgettek egymással, mint két jó barát. Ezt az időszakot leste meg Kardos Ferenc rendező, és rákérdezett, akar-e a Cimbora műsorvezetője lenni.
Voltak jó páran, akik feladták, aztán állandó társa a műsorvezetésben – Káldi Nóra is. Őt valahogy vonzotta a műsor, ez a teljesen más feladat.
Egész életében szerény, egyszerű maradt. Ennek okáról ezt mondta:
Még pályája elején Pécsi Sándor adott neki egy jó tanácsot: „Fiacskám, nem a bukást nehéz elviselni, hanem a sikert”.
Ezt ő figyelmeztetésnek vette, és mindig tudatosan vigyázott rá, nehogy fejébe szálljon a dicsőség. Egy-egy nagyobb siker után nem szívesen mozdult ki otthonról, tudta, hogy nem ő a népszerű, hanem a szerep, akit alakított.
Sajnos élete utolsó szakaszában sok családi tragédia érte.Fotó: Keleti Éva, Pinterest, hiresmagyar.network.hu
