Menü Bezárás

Több mint 60 éven át voltak legjobb barátok, amikor kiderült, hogy valójában testvérek

A két testvér története hihetetlenül alakult: már gyerekkorukban is rendkívüli módon hasonlítottak egymásra, és most, 60 évvel később, még mindig úgy néznek ki, mintha ikrek lennének.

Alan Robinson és Walter Macfarlane hatodik osztály óta barátok, és ahogy felnőttek, még közelebb kerültek egymáshoz. Mindig is legjobb barátok voltak, és szinte családtagként tekintettek egymásra. Arra, hogy valódi családi kötelék van köztük, csak 60 év után jöttek rá egy DNS-tesztcsomagnak és egy családkutatással foglalkozó oldalnak köszönhetően.

A hawaii Oahuból származó férfiak között 15 hónap korkülönbség van, és, mint kiderült, valójában féltestvérek. Robinsont születésekor örökbe fogadták, Macfarlane pedig a nagyanyjánál nevelkedett, és soha nem ismerte az apját.

A két fiú ugyanabba az iskolába járt, és mindketten ugyanazon a poszton játszottak az iskolai focicsapatban. „Testvérek vagyunk, és egymás mellett játszottunk, ugyanazon a poszton” – mesélte Macfarlane a KITV 4-nek.

Később együtt játszottak az Aloha Airlines softball csapatában és vitorlázni jártak Robinson hajóján. Macfarlane még Robinson esküvőjén is ott volt.

A két férfi élete nagy részében kevesebb, mint 16 kilométerre élt egymástól. Mindeközben fogalmuk sem volt arról, hogy rokonok, és hogy ugyanaz az édesanyjuk.

„Ez még csak meg sem fordult a fejemben. Ez az, ami igazán elképesztő az egészben” – mondta Robinson.

Annak ellenére, hogy nem tudták, hogy testvérek, mindig is úgy viselkedtek, mint a fivérek. „Ez a fickó mindig olyan volt nekem, mint egy idősebb testvér” – mesélte Robinson. „A könnyűbúvárkodás volt a hobbink, én mindig nagy zajt csaptam a vízben, csobbantam, fröcsköltem, ő tanította meg, hogy kell ezt rendesen csinálni. Mindig több hallal jött fel a felszínre, én pedig mindig a legkisebb halakat fogtam ki.”

Macfarlane 60 év barátság után kíváncsi lett a múltjára, és egy DNS-elemző weboldal segítségével próbálta felkutatni a gyökereit. „A nagyobbik lányom, Cindy, nagyon szerette volna, ha megkeressük az apámat, és győzködött, hogy vágjak bele. Szóval a gyerekek megleptek egy ajándékkal” – mesélte Macfarlane Steve Harvey talk show műsorvezetőnek. Az ajándék pedig egy előfizetés volt az Ancestry.com oldalra.

„Így aztán elkezdtünk belemerülni a találatokba” – mesélte Cindy Macfarlane-Flores a CBS News-nak. Az oldal nagyon sok egyezést kiadott, de amikor leszűkítették a kört, gyorsan kiderült, hogy van egy másik felhasználó, aki nagyon szoros rokonságban áll a férfival, nagy valószínűséggel a testvére.

Mint kiderült, Robinson ugyanazt a webhelyet használta, hogy megismerje a gyökereit, és a két barát gyorsan rájött, hogy közeli rokonságban állnak egymással.

„Amikor megkaptuk az eredményeket, kiderült, hogy Alan nemcsak a legjobb barátom, hanem az öcsém is” – mondta Macfarlane. A felismerés mindkettőjüket meglepte.

„Volt egy öcsém, akit elveszítettem, amikor még csak 19 éves volt, tehát soha nem volt unokahúgom vagy unokaöcsém. Azt hittem, soha nem fogom megismerni az édesanyámat, és nem lesznek unokahúgaim és unokaöcséim” – mesélte Robinson.

„Elképesztő élmény volt, még mindig lenyűgözőnek találom. Nem tudom, mennyi időbe telik, amíg megszokom ezt az érzést. Ez a legjobb karácsonyi ajándék, amit valaha is kaphattam.”

Nem nehéz elhinni, hogy Robinson és Macfarlane testvérek, hiszen a két férfi között elképesztő a hasonlóság, ráadásul a stílusuk is hasonló, és ugyanúgy öltözködnek. A két testvér története lenyűgözte az embereket, és gyorsan elterjedt az interneten. Amikor megjelentek a Steve Harvey vezette műsorban, a közönség hatalmas lelkesedéssel fogadta őket, és állva tapsoltak.

Forrás