Menü Bezárás

Többet ér egy jó szomszéd sok rossz rokonnál

Hogy pontosan honnan eredhet ez a gondolat senki sem tudja, de valószínű, hogy nagyban hozzájárult az a szokás, hogy a rokonok gyakran laktak egymás közvetlen szomszédságában, sokszor közös telken, mikor az öröklések folytán a nagy telkekből kisebbeket alakítgattak.

Ilyenkor közvetlen szomszédok lettek, annak minden kellemes és kellemetlen következményével.

Egy biztos, hogy egy rokon mást tud, és mást gondol felőlünk, mint egy jó szomszéd. Épp ezért másképp is viszonyul.

Szomszédnak azokat tartották régen, akik a telek környékén éltek, vagyis 4-5 háznyi embert az egyik, és ugyanennyit a túloldalon. De ez nem jelentette azt, hogy ne ismerték volna a többi utcabelit, sőt még a saját utcájuk mellettieket is.

Faluhelyen ezek a szomszédok, ismerősök önzetlenül segítették egymást, és szinte bármilyen problémával fordulhatott egyik a másikhoz.

Jobban tudták egymás gondját-baját, mint egy rokon, hisz ott voltak közvetlenül mindennapjaiknál. Látták a kis örömöt, bánatot, látták min munkálkodnak, hogy telnek napjaik.
Jobban ismerte egy szomszéd a valós embert, mint a saját rokona.

Legtöbbször szerencsés helyzet volt, ha a szomszéd rokon is volt egyben, mert így egy jobb kapcsolat alakulhatott ki. Egyetlen kivétel volt, amikor a Pénz közbeszólt.
A pénz a rokoni kapcsolatok legnagyobb ellensége.

Sokkal nagyobb eséllyel fordulhatott, és fordulhat jelenleg is egy lényegében idegenhez az ember pénzügyi problémával, vagy tanáccsal, mint egy vér szerintihez.

És mindez azért, mert egy nem közvetlen rokon valójában nem ismeri úgy az embert, mint egy szomszéd.

Nincs ott a mindennapokban, nincs ott a nagy, „csak úgy” beszélgetésekben, nincsenek ott a közös munkákban, amikor hol az egyik szomszéd segít a másikon, hol a másik a harmadikon, hol mindenki egynek…

Úgyhogy egy jó szomszédot meg kell becsülni, a kapcsolatot ápolni kell, mivel odafigyelésen, önzetlenségen alapul és biztonságot ad.
És ez tökéletes alap.