Mert hogy nem volt az ám könnyű a régi időkben. Nem a színésznőre volt bízva, hanem a direktorra…
Ő lényegében szembe ment férje, és direktora akaratában akkor, mikor első terhességét vállalta.
A birtok 200 holdas volt, Tolnay Klári itt élt édesanyjával, Siess Eleonórával, édesapjával, és 2 évvel idősebb György bátyjával.
Eredeti neve Tolnay Rózsi Klára.
Még gyerekként, betegsége alatt került kezébe a Színházi Élet c. újság egyike, és ott látott meg egy öltözői tükör előtt fésülködő színésznőt. Erre örök életében emlékezett. Itt kezdett el motoszkálni benne a gondolat, hogy ő is ilyen…, színésznő akar lenni…
Szülei művészi beállítottságúak voltak, anyja sokat zenélt, apja az irodalom nagy rajongója volt.
A helyi iskolában végezte az elemi iskolát, utána Balassagyarmatra került polgáriba. Ez után jött Nyíregyháza, az Angolkisasszonyoknál, utána pedig Debrecen, a felsőkereskedelmi iskola.
Jelenlegi nevén közgazdasági.
Tanult gépírást, gyorsírást, könyvelést.
Már az angolkisasszonyoknál észrevették tehetségét.
Debrecenben ismét zongorát tanult, és énekelt, ráadásul még teniszbajnok is lett, ifjúsági országos bajnok.
Meglátszott rajta zárdai neveltetése, a fürdőben sem volt hajlandó levetkőzni.
Viszont egy ismerősük által Pestre került, elkezdett társaságba járni vendéglátóinak fiával.
Fel is figyelt rá egyből, feltűnt a Vasárnapi Hírek újságírójának.
Aztán elkezdett színházba járni, és ez már meghatározó volt számára…
Idővel rászánta magát, eldöntötte: színésznő lesz, és ezzel az ötlettel megpróbált kilincselni.
Azt ajánlották neki, hogy iratkozzon be az akadémiára, de erre nem volt pénze, de nem volt szívbajos – elment a Magyar Színház igazgatójához, Heltai Jenőhöz.
Ő, mivel a görlök között üresedés volt, oda akarta felvenni, megkérte, hogy húzza fel a szoknyáját.
Ez aztán nem tetszett Tolnaynak, és faképnél is hagyta, mondván: Színésznő akarok lenni, nem kurva.
Jelentkezett a Magyar Színházban is, ott meg észrevették hadarását, ki kell javítania a gondot, aztán jelentkezhetett újra.
Ám Tolnay Klári türelmetlen volt, ezért aztán elment a Filmgyárba statisztálni.
Innentől kezdett alakulni színészi karrierje.
Filmes tanodába került, kapott egy kis filmszerepet is a Lila ákácban.
Aztán Jób Dániel felvette a Vígszínházba, az volt a dolga, hogy figyelnie kellett a próbákat.
1934-ben aztán megkapta első színpadi szerepét, és a kritika is felfigyel rá.
Üde tisztasága, szép hangja magával ragadott mindenkit. Mind a szakma, mind a közönség imádta. Nyolcvan éves születésnapján, a Madách Kamara előtti téren a közönség húzta végig egy hintón.
Azért ezt kevesen mondhatták el magukról…
már a megismerkedésük is érdekes volt. Eljegyzésük előtt nagyjából egy évvel történt a dolog. Mindketten színházba mentek – nézőként – és a sors véletlenje folytán egymás mellé kaptak jegyet.
Mindketten tudták kicsoda a másik, attól függetlenül, hogy személyesen még nem találkoztak.
Aztán egy öltözőbe mentek még gratulálni is. Aztán akihez gratulálni mentek mindketten – ő mutatta be egymásnak őket. E nélkül akkoriban még nem lehetett beszélgetni kezdeni sem…
Így viszont megnyílt az út, és Ráthonyi Ákos már haza is kísérhette Tolnay Klárit. Aztán már viszontlátására – így köszöntek el. Ettől függetlenül valahogy úgy érezték: ebből több nem lesz.
Ráthonyi filmrendezőnek tanult Hollywoodban, Korda mellett segédkezett, aztán tavasszal kezdett első magyar filmjébe.
A főszereplő kiválasztásán volt vita a a producer és a filmrendező között. A producer Tolnay-t akarta. A közönség is ismerte már és szerette, de Ráthonyinak nem volt ínyére.
Még Tolnay fülébe is jutott, hogy Ráthonyi alkalmatlannak találja a szerepet. Aztán hogy, hogy nem – mégis ő lett a főszereplő.
Végül jó volt a munka együtt. Ekkor már találkozgattak is, de ha kocsival mentek valahova, akkor még külön indultak.
Utolsó napra hagyták a film utolsó részének forgatását, ami már akkor is nem volt éppen megszokott. A vége a filmnek ölelés és csók, de a világért nem akart sikerülni.
Addig-addig, hogy végül Ráthonyi megmutatta a férfiszínésznek – hogy gondolja a jelenetet. Ott, mindenki szeme láttára megcsókolta későbbi feleségét. Ekkor környezetük tudta, hogy igencsak vonzódnak egymáshoz, de saját maguk előtt még nem tisztázták.
Innentől viszont már jóban-rosszban együtt voltak.
Közben Ráthonyi megbetegedett, komoly volt a baj, meg is kellett műteni. Mikor már tudott beszélni, akkor édesanyjától elkérte eljegyzési gyűrűjét, és ezt húzta fel végül Tolnay Klári ujjára.
Ő meg egy ideig még titokban tartotta – nyilván saját maga sem hitte el, hogy ez megtörtént. Meg attól is félt, hogy a színházban – a szerepek már nem úgy találják meg, ha kitudódik, nemsokára férjezett lesz. Akkoriban még más világ volt, sokszor a direktorok mondták meg mikor mehet férjhez egy színésznő, azt meg főleg: mikor lehet gyerek.
De nála valahogy más volt, igazgatója simán beleegyezett.
Elhatározták, hogy Tolnay Klári örökségét apjától, a kis mohorai kastélyt édesanyjának adományozzák kárpótlásért a miatt, mivel a művésznő édesanyja nagyon bízott abban, hogy férjhezmenetele után felhagy a színészettel.
De ezt már akkor tudták, hogy nem így lesz…. Szerencsére…
Férfje, és színházigazgatója ellenében szülte meg kislányát, hisz ez akár karrierje végét is jelenthette volna számára. De nem foglalkozott vele.
Később ismét állapotos lett, de a háború környéki nélkülözések és egyéb problémák miatt sajnos a kisfiút nem sikerült kihordania.
Utána pedig házasságának is annyi lett…
Mind a szakma, mind a közönség imádta. Nyolcvan éves születésnapján, a Madách Kamara előtti téren a közönség húzta végig egy hintón. Azért ezt kevesen mondhatták el magukról…
