Hívják persze gurásztának, zangurának, és még urdának is.
Aki élt falun, és volt tehenük az tudja miről van szó.
A gulászta ugyanis a gyerekek egyik legkedveltebb csemegéje, persze a felnőttek sem vetették meg.
Annak idején szinte minden magára adó paraszti portán volt tehén. S ha tehén volt, akkor időnként borjú is.
Mikor megellett a tehén, akkor az első, vagy második nap fejt tejet hívták fecstejnek. Ez lényegesen sűrűbb, és sárgásabb tej, mint a későbbi – általánosan fogyasztott. Előtej, melynek fogyasztása rendkívül fontos a borjú számára – nagyon sok tápanyag, ásványi anyag van benne, mely fontos az „életkezdéséhez”. Immunrendszerét is erősíti.
Ezt főleg a borjúval szopatták ki, ám ha sok teje volt a tehénnek, hogy ne apadjon – márpedig általában sok van ilyenkor – akkor egy részét lefejték emberi fogyasztásra, és abból készítették a gulásztát.
Ehhez semmi más nem kell, csak a fecstej, és egy fazék víz.
A vizet felrakták melegíteni a kályhára, majd mikor már jó meleg volt, akkor rárakták a gőzre az előtejet. Ezt addig melegítették, amíg egyszer csak össze nem ment.
A gulászta tehát lényegében édes túró fecstejből.
Ezt aztán frissen ették kenyérrel, a gyerekek meg cukorral kapták.
Mivel előtej, nagyon sok tápanyag, ásványi anyag van benne – tápláló étel.
