Menü Bezárás

Tudományosan is bebizonyították, hogy az utazástól boldogabbak leszünk, mint az anyagi javak birtoklásától

Miért vetemedünk rá, hogy azonnal vásárlásra adjuk a fejünket, ha egy kis plusz pénz marad a pénztárcánkban? A válasz egyszerű: minden egyes vásárlással ugyanis egy kicsit boldogabbnak érezzük magunkat, hiszen valami új és eddig ismeretlen dolog került az életünkbe. Persze ez a nagy öröm aztán szépen lassan lankadni kezd, mígnem teljesen köddé nem válik. Hogy mi az oka ennek a jelentésnek, és mi az, ami igazán képes boldoggá tenni bennünket? Ennek járunk most utána.

Az iménti vásárlásos példából tehát kiderült, hogy a boldogságunk legnagyobb akadálya ilyenkor az azt kiváltott tárgyhoz történő alkalmazkodás. Ezt persze kitolhatjuk és újrakezdhetjük egy újabb vásárlással segítségével, de az öröm egyik ilyen esetben sem lesz tartósabb, sőt.

Jó hír azonban, hogy a kutatások kimutatták, hogy meg lehet törni ezt a körforgást. Thomas Gilovich pszichológus professzor egy átfogó kísérlet során kimutatta, hogy a boldogságszintünk épp úgy növekedésnek indul, amikor utazunk, mint amikor vásárolunk. De most jön a lényeges rész: a vásárlás után bekövetkező drasztikus boldogságcsökkenés az utazás során egyáltalán nem tapasztalható, hiszen a memóriánk, amely az utazás élményeit raktározza, hosszabb ideig elevenen őrzi annak emlékeit, mely így pusztán a későbbi felidézéstől (visszaemlékezéstől) is újra és újra boldogsághormonokat kezd el termelni a testünkben.

Új helyekre utazni, túrázni menni, új készségeket tanulni vagy épp extrém sportokat kipróbálni – ezek mind-mind olyan dolgok, melyek tökéletes források lehetnek a boldogsághoz. Persze egy új számítástechnikai kütyü vagy egy új autó is nagy örömöt képes okozni, de az idő múlásával ezek részévé válnak a mindennapi életünknek, a hozzájuk kapcsolódó öröm pedig szertefoszlik.

Ezzel szemben egy utazás élménye soha nem lesz megszokott, mert nem mindennap történik velünk hasonló, de ami ennél is fontosabb: nincs két ugyanolyan utazás. Ha tehát van rá lehetőséged, akkor mindenképpen próbáld ki, hogy mondjuk az új televízió vásárlása helyett inkább elutazol pár napra a kedveseddel – garantáltan nem fogod megbánni! 😉