Tudtad, hogy fürdés, hajmosás, mosás – hetente egyszer volt régen? De vajon miért?

Annak idején még az orvosok is azt tanácsolták, hogy a felnőttek ne fürödjenek minden nap, zuhanyozni nagyjából 2 naponta kell, mosdani természetesen minden nap.

A legtöbb – nem lakótelepi lakásban – a fürdőszoba nem állandóan fűtött helyiség volt, ezért a hétköznapi tisztálkodás színtere a konyha volt.  Reggel a konyhában zajlott a mosdás, fogmosás.
Akkoriban még a fogmosás is napi egyszer volt megszokott, és valahogy elterjedt a köztudatban, hogy egy alma helyettesíti ezt a műveletet.

Amúgy ebben az időben a fogpaszta, vagy a fogkefe is elég gyatra minőség volt, néhány használat után a kefe már torzonborz macskára hasonlított.  Majd valamikor a hetvenes évek közepén jelent meg a gyermekfogkrém, amit már szívesen használtak a kicsik, gyümölcsös ízzel, és volt egy, ami kicsit mentolos volt, viszont mégis nagyon kellemes, azt még ettük is… 🙂

Hajat 1-2 hetente mostak az emberek, általában a fürdéshez igazítva, de sokan vallották azt a nézetet, miszerint ha hetente mosol hajat, akkor gyorsabban zsírosodik.

Ha úgy alakult, hogy valami miatt hét közben sor került rá mégis, akkor az biztos, hogy lavórban történt. Ekkor már volt Wu2, de sokan ragaszkodtak még a mosószappanhoz, és utána pedig az ecetes öblítéshez.

Ha a gyerek kinőtt már a csecsemőkorból onnantól ő is beállt a hetes fürdési sorba. Még városokban is megszokott volt, hogy a család hetente egyszer volt locsi-pocsi, mégpedig egymás után, egy kis meleg vizet engedve a már meglévőhöz.

Ez a szokás faluhelyen még a nyolcvanas években is élt néhol.

Nem csoda, ott vezetékes víz jóval később lett, sok helyütt nem volt ekkoriban fürdőszoba, így egy fürdés elég nehézkes volt. Kádat be a konyhába – az volt a legmelegebb helyiség – vizet húzni, vagy hordani, felforralni, aztán ismét vizet húzni vagy hordani mert egy család fürdéséhez sok kell, felforralni, hogy megfelelő mennyiségű fürdővíz legyen.  És nem ártott a tűzhelyre pótlásnak is felrakni pluszban még legalább egy edénnyel melegedni.

A mosás, míg nem érkezett el az idő, hogy szinte minden háztartásban legyen mosógép, centrifuga – nagyon nehéz munka volt.  Nem is volt rá idő, hogy minden nap, vagy akár csak hetente többször nekiálljon a háziasszony ennek a nagy munkának.

Ezért aztán általában hetente egyszer volt kismosás, átlag kéthetente nagymosás. Kismosásnál – áztatás, előmosás, mosás, öblítés, csavarás… Így volt ez.

És persze ha nem volt víz a házban, akkor ugyanaz a tortúra, mint a fürdésnél.  Ha volt, akkor is nagy eséllyel meleg víz nem folyt a csapból.  Az már nagy szám volt, ha boylerből jött a meleg víz, de a háztartások jó részében még ilyen flanc nem volt. Ha igen, akkor fatüzeléses.  A kéthetes nagymosás pedig mindig főzéssel kezdődött. Ekkoriban a mosószerek még nem voltak tökéletesek, amúgy meg az emberek is ragaszkodtak a megszokotthoz. Nagyban használták az Ultrát minden mennyiségben.Keményítették a kimosott ruhát, vasalták.

Ez úgy ment, hogy az öblítővízbe csirzszerűen felfőzött lisztes pépet, folyadékot tettek, és abban mosták át a kimosott ruhát, majd félig megszárították, aztán jöhetett a vasalás.
Fontos volt, hogy kicsit nedves legyen a ruha, másképp minden gyűrődés benne maradt, vasalhatatlan lett.

Ha mégis így sikerült a művelet, akkor volt egy bizonyos locsoló, ami egy műanyag palack volt, tetején olyan rózsával, mint a viráglocsolóknak van, és ezzel spriccelték be a vasalandó ruhát. Fáradságos munka volt, főleg ha arra gondolunk, hogy még jóval nehezebb vasalóval dolgoztak, ráadásul hőfokszabályozó nélkül.  Még arra is vigyázni kellett, hogy ne melegedjen túl, mert akkor venni kellett a következőt…

Forrás

loading...