Menü Bezárás

Ugye milyen ismerős a jobb oldali fiatalember? De vajon ki lehet?

Ugye milyen ismerős a jobb oldali fiatalember? De vajon ki lehet?

1943. március 21-én született, és Monte-Carloban halt meg 2006. március 11-én, atléta volt, közismert sportriporter, és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára.

Általános iskolájában, mely időközben felvette a nevét – kitűnő tanuló volt, eredetileg jobban érdekelte a foci, testnevelője úgy hatott rá, hogy futóedzésekre járjon, hogy azt mondta neki, hogyha nem hagyja félbe a focit, akkor lerontja a jegyeit.

A Budapesti Honvéd, aztán a BEAC színeiben versenyzett, középtávfutóként 28 magyar bajnoki címet szerzett. 1961-től nyolc éven keresztül volt válogatott.
Két Universiadén is aranyérmet szerzett, a budapesti versenyen pedig ezüstérmet. Részt vett az 1964-es tokiói olimpián.

A budapeti Kossuth Laos Gimnáziumban szerezte meg az érettségit, utána az ELTE angol-német szakán végzett, végzettsége szerint középiskolai tanár volt.
Később elvégezte a MÚOSZ újságíró iskoláját.

Rendkívül művelt volt, 6 idegen nyelven beszélt, így aztán nem meglepő, hogy az egyetem után nyelvtanárként dolgozott a XIII. kerületi Közgazdasági Szakközépiskolában.
Jelentkezett egy tehetségkutató pályázatra, melynek neve Pályabelépő, és régebbi sportolók között kerestek olyanokat, akik sportriporterként is megállnák a helyüket.

Kiválasztották, innentől televíziósként tevékenykedett. Nem csak sportműsorokban, hanem más területeken is színvonalas munkát végzett. Később sportdiplomata lett. 1984-től dolgozott a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnél, 1991-től a szervezet főtitkára lett. Itthon 10 évig volt az Atlétikai Szövetség alelnöke. Bár súlyos beteg volt, utolsó pillalatig dolgozott.

Fotó: Gyulai István Általános Iskola

Készítette: Fortepan/Rádió- és Televízióújság adományozó (Sárdy Péter felvétele) – FOTO:Fortepan — ID 56305:Adományozó/Donor: Rádió- és Televízióújság., CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=48743564 Ferge László idomárhajtóval Forrás