Minden játékos kap egy tiszta papírlapot. A papírlapra egymás mellé a következőket írják fel: ország, város fiú, lány, állat, növény, tárgy és pontszám. Egy gyerek mondja halkan, inkább csak magában az ábc-t, úgy, hogy a többiek ne hallják. Egy másik, amikor kedve tartja, azt mondja: „stopp”. Aki az ábc-t sorolja, most elárulja, hogy melyik betűnél tartott, azt mondja például, hogy: m. Mindenki m betűvel ír szavakat a papírjára, ilyenformán: ország- Magyarország; város- Mosonmagyaróvár; fiú- Mátyás; leány- Mária; állat- medve; növény- málna; tárgy-matrac.
Aki az összes szóval elkészült, azt mondja, állj!
A többi már ezután nem írhat semmit. A következő gyerek felolvassa, hogy mit írt. Akinél ugyanaz szerepel, az lehúzza az írást. A megmaradt válaszokat pontozzák, az nyer a végén, aki a legtöbb pontot éri el.
A torpedót két egyforma méretű, 10 x 10-es kockás papíron játszottuk, mely 100 vonalakkal elválasztott kockából állt.
Az volt a nyertes, aki kilőtte az ellenfél összes hajóját.
Saját papíromra felrajzolom a hajóimat, a másik meg próbálja kitalálni a helyzetüket, mint ahogy én is az övét. Mindketten találgatunk, helyzetet mondunk. Akkor talál, ha a hajó helyég egy pontban eltaláljuk. Ha minden kockáját eltaláljuk a felrajzolt hajónak, akkor süllyed.
Ha nem találtunk, akkor az adott kockában x-et helyezünk. Ha talált, akkor vagy +-ot, vagy egy karikát rajzolunk. Ahol hajó süllyedt el, azokat a kockákat besatírozzuk. A játék akkor ér véget, ha az egyik játékos összes hajója elfogy, vagy a tanár észreveszi működésünket…
A malom játékot a világ minden táján ismerik, miért ne játszották volna pont az iskolások? Ugyan eredetileg tábla játék, attól még tökéletesen lehetett játszani vele füzet középső lapján is.
Először fel kellett rajzolni magát a játékot, aztán pedig sorban, váltakozva hol én, hol a játszótársam jelzi, hova lépne. A lényeg, hogy egy vonalban 3 azonos színű pötty ne gyűlhessen. Ennek megakadályozása a lényeg.
Ennél a játéknál nincs lehetőség lépegetésre, ám az eredetinél igen, ott fix számú korongokkal játszanak, és ha baj nélkül lerakták az összest, akkor jön a korongok húzogatása azzal a céllal, hogy a három azonos szín kigyűljön egy vonalban. Amint ez meg van, a játék véget ér.
Az akasztófa játék szintén az egész világon ismert.
Nem kell hozzá más, csak papír, és ceruza, úgyhogy ez tökéletes leosztás iskolai használatra. És elég hozzá két játékos is, úgyhogy vagy padszomszédoddal, vagy körülötted valamelyik jómadárral simán űzhetted.
Előtte közli a szó „megalkotója”, hogy hány betűből áll, a másik játékos annyi vízszintes vonalat rajzol fel a papírjára. Ha eltalál egy betűt, akkor a vízszintes vonalakra ráírja. Ha hibázik, akkor elkezdi készíteni az akasztófát. Akkor ér véget a játék, ha az egész akasztófa, és az egész emberke meg van.
Mindenesetre jó móka volt, ám a végén nagyon is vigyázni kellett – győzelmünknek ne nagyon örüljünk, mert a tanár nem biztos, hogy azonosulni tudna vele…
