Menü Bezárás

10 jele annak, hogy egy okos, és bölcs nő vagy!

Az értelmes nő okos, türelmes, és mindig elégedett önmagával! Mindezek mellett még rendelkezik néhány erénnyel, melyeket az alábbiakban sorolunk fel.

1. Nem megszállottja a férfiaknak, annak ellenére, hogy az ő életében is jelen vannak és lesznek az erősebb nem képviselői. Az ő világa azonban nem forog körülöttük. Megérti, hogy az ellentétes nemhez fűződő viszony fontos, de nem ez a boldogság mértékének mutatója. Hobbija, barátai és munkája van. Tiszteli önmagát, de nem hiszi, hogy a nő érvényesülésének egyetlen módja, ha egy férfi áll mellette.

2. Őszinte önmagával szemben, mert tisztában van azzal, hogy az őszinte valóság is jobb az illúzióknál és az önámításnál. Nem keres olcsó kifogásokat sem önmaga, sem társa számára, és soha nem jellemző rá a „rózsaszínű” ködön át történő látásmód.

3. Nem rendez jelenetet, és őszintén kifejezi az érzéseit. Ha örül, teljes lelkéből teszi, és azt sem rejti véka alá, ha szomorú. Ellenben soha nem rendez jelenetet, főleg a nyilvánosság előtt.

4. Empatikus lélek, ért az emberek nyelvén, könnyen kiismeri őket, ezért nehéz hazudni neki. Mindig nyitott és kész segíteni másokon, nem irigy, mindig barátságos és közlékeny.

5. Rég megtalálta önmaga stílusát, és nem a divatnak él. Tudja, hogy nem tud mindenkinek megfelelni és nem is akar.

6. Határozott elvekkel rendelkezik, de az élet arra is megtanította, hogy néha kompromisszumokat kell kötni. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a végletekig kitart elvei mellett, és ilyenkor semmi nem képes hatni rá. Ez nem azt jelenti, hogy makacs lenne, véleményét megváltoztathatja, de ez csakis saját döntése alapján történhet meg.

7. Meg tud bocsájtani, hiszen tisztában van azzal, hogy ideális ember nem létezik. Mindenki tévedhet, ő viszont képes a megbocsájtásra anélkül, hogy később a szemünkre vetné.

8. Mindig a jelenben él, a múltjából ugyanis csak a tapasztalatait tartja meg. Nem rágódik azon, hogy mi lehetett volna, hiszen tisztában van azzal, hogy aki a jelenben él, csak az nem sajnálja a múltat.

9. Harmóniában él önmagával, elfogadva magát olyannak, amilyen.

10. Minden körülmények között képes nő maradni, függetlenül a tapasztalatától, és a bölcsességétől. Szereti a virágokat, a barátokkal való beszélgetéseket és az élet apró örömeit. Nem szégyell sírni egy romantikus film alatt és mindig békében él önmagával.

Az okos nő, nem mindig a társadalom követelményeihez igazodva él. Hiszen mindannyiunk számára megvannak a célok és a bejárandó utak az életben. Ellenben nagyon fontos, hogy elfogadjuk önmagunkat, mert csak így találhatunk rá a helyes útra és életünk csak ilyen módon lehet mentes a csalódásoktól, a kétségektől és az irigységtől.