A nevem Elena, és harmincas éveim közepén járó, boldog házasságban élő nőként mindig is szerettem az élet apró örömeit.
A férjem, Márk, egy sikeres multinacionális vállalatnál dolgozik logisztikai menedzserként. Bár a munkája miatt gyakran kell üzleti utakra utaznia, mindig nagyon figyelmes velem. Rendszeresen küld virágot, vagy apró ajándékokat hagy a konyhaasztalon, mielőtt elindulna, hogy ezzel is éreztesse velem a törődését. Ez a mi kis hagyományunk, ami az évek során semmit sem változott.
A múlt héten Márk egy fontos, négynapos konferenciára utazott külföldre. Búcsúzáskor megölelt, és megígérte, hogy amint megérkezik, keresni fog. A harmadik napon, egy borús csütörtök délután, megszólalt a csengő. A kapuban egy futár állt, kezében egy olyan gigantikus, lélegzetelállító sárga rózsacsokorral, amilyet még életemben nem láttam.
A sárga rózsa a kedvenc virágom, Márk ezt nagyon jól tudja. Amikor átvettem a hatalmas kosarat, a szívem megtelt melegséggel. Nem volt hozzá semmilyen kártya vagy üzenet, de teljesen biztos voltam benne, hogy tőle származik. Ez egy tipikus Márk-féle romantikus gesztus volt – legalábbis elsőre azt hittem.
Bevittem a csokrot a nappaliba, és kitettem a dohányzóasztalra. Ahogy gyönyörködtem benne, feltűnt, hogy a csokor nemcsak nagy, hanem szokatlanul tömör és precízen elrendezett is. Kíváncsiságból elkezdtem őket egyesével áthelyezni egy hatalmas vázába, és közben számoltam őket.
95… 96… 97… 98… 99… 100.
Pontosan száz szál sárga rózsa volt a kosárban.
Abban a pillanatban a gyomrom hirtelen görcsbe rándult, és a hideg futkosott a hátamon. A boldogságomat másodpercek alatt váltotta fel a tiszta, bénító rettegés.
Márk ugyanis mérnökien precíz ember, aki mániásan figyel a szimbolikára és a számok jelentésére. Az első évfordulónkon elárulta nekem a saját kis szabályát, amit a virágüzletek etikettje alapján követett: a kerek, vágott szálas rózsacsokrokból kizárólag páratlan számú szálat szabad küldeni a szeretteinknek, mert a kultúránkban a páros számú virágcsokor a temetést, a gyászt és a végső búcsút szimbolizálja. Soha, de soha nem küldött volna nekem 100 szál rózsát. Ha nagy csokrot akart, az mindig 99 vagy 101 szálból állt.
Ráadásul a sárga rózsának is megvan a maga kettős jelentése: a barátság mellett a féltékenységet, az árulást és a hűtlenséget is jelképezheti.
Azonnal előkaptam a telefonomat, és tárcsáztam a férjemet. Kétszer is kicsengett, de nem vette fel. Küldtem neki egy üzenetet: „Márk, te küldted a sárga rózsákat?” Nem érkezett válasz, a rendszer még azt sem mutatta, hogy kézbesítették volna.
Ekkor már elöntött a pánik. Ha nem a férjem küldte, akkor ki? És miért pont 100 szálat, ami a búcsút és a halált jelenti?
Hirtelen eszembe jutott egy baljóslatú incidens az előző hónapból. Hetek óta az volt az érzésem, hogy valaki figyel. Néha idegen autókat láttam a házunk előtt parkolni, és többször kaptam néma hívásokat is késő este. Akkor még azt hittem, csak túlreagálom, vagy téves hívásokról van szó. De most, hogy egyedül voltam a nagy házban, a 100 szál sárga rózsa nem romantikus meglepetésnek, hanem egyértelmű, hátborzongató fenyegetésnek tűnt. Mintha valaki pontosan tudta volna, hogy Márk nincs itthon, és üzenni akart: „Tudom, hol laksz, és egyedül vagy.”
Nem kockáztathattam. Reszkető kézzel azonnal tárcsáztam a rendőrséget.
Amikor a diszpécser felvette, összefüggéstelenül próbáltam elmagyarázni a helyzetet: a férjem külföldön van, kaptam egy 100 szálas csokrot, ami a számmisztika szerint rosszat jelent, és az elmúlt hetekben valaki követett. Bár a telefonban furcsállták a hívást, a zaklatásról és a gyanús autókról szóló részletek miatt komolyan vették a bejelentést. Negyedórán belül kijött egy járőrautó.
A rendőrök átvizsgálták a ház környékét, és rögzítették a virágküldő szolgálat adatait, hogy utánajárjanak, ki rendelte és fizette ki a csokrot. Addig is, a biztonságom érdekében, megkértek, hogy ne maradjak egyedül a házban. Azonnal összecsomagoltam néhány holmit, és átmentem a testvéremhez éjszakára.
Az ügy még mindig folyamatban van, a rendőrség nyomoz a megrendelő kiléte után. Márk azóta hazaérkezett, és teljesen elhűlt a történettől – megerősítette, hogy ő semmit sem küldött nekem azon a napon.
Ami egy kedves ajándéknak indult, életem legfélelmetesebb éjszakájává vált. Ebből is megtanultam, hogy az intuíciónkra és az apró, gyanús részletekre mindig hallgatni kell, mert néha egy ártatlannak tűnő virágcsokor mögött is komoly veszély leselkedhet ránk.
