Menü Bezárás

15 perc különbséggel születtek az ikrek, de az egyikük 2021-ben, míg a másik 2022-ben jött világra

A két baba szó szerint különböző napon, hónapban és évben született.

15 perc különbséggel születtek az ikrek, de az egyikük 2021-ben, míg a másik 2022-ben jött világra

Az ikrek születésénél általában néhány perc az eltérés, de egy kaliforniai ikerpár esetében, akik 15 perc különbséggel születtek, ez a negyed óra mégis jelentősebb különbséget jelent. A történetüket az teszi egyedivé, hogy az egyikük még 2021-ben, a másik pedig már 2022-ben jött világra.

A greenfieldi Fatima Madrigal és Robert Trujillo pénteken, december 31-én, éjfél előtt 15 perccel köszönthette fiát, Alfredót. 15 perccel később, pontban éjfélkor, Alfredo húga, Aylin is megszületett. Aylin 2,6 kilóval született, míg a bátyja 2,7 kilóval.

Fotó: Natividad Medical Center/Facebook

Az ikrek esete meglehetősen ritkának számít, hiszen más napon, hónapban és évben születtek.

A Natividad Medical Center sajtóközleményében az újdonsült anyuka arról beszélt, mit gondol gyerekei egyedi születésnapjáról. „Szerintem őrületes, hogy ikrek, és mégsem egyezik a születésnapjuk. Meglepődtem, és boldog voltam, hogy Aylin pontban éjfélkor érkezett” – mondta.

„Határozottan ez volt pályafutásom egyik legemlékezetesebb szülése. Nagy öröm volt, hogy segíthettem ezeknek a kicsiknek 2021-ben és 2022-ben biztonságosan világra jönni. Milyen csodálatos kezdet ez az új évben” – nyilatkozta Dr. Ana Abril Arias, a Natividad Medical Group orvosa.

Ráadásul Aylin a környék első babája volt 2022-ben.

Fotó: Natividad Medical Center/Facebook

Alfredo és Aylin a legfiatalabbak öt testvér közül, mivel Madrigal és Trujillo már két lány és egy fiú szülei. Madrigal elmondta, hogy legidősebb fia nagyon örül, hogy kisöccse született, és a család többi tagja is izgatottan várta a kicsiket.

A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) szerint az Egyesült Államokban évente 120 ezer iker születik. Bár ez a szám elég nagynak tűnhet, az ikerszülések az összes szülések alig 3%-át teszik ki.

Az ikreknek általában sok izgalmas történetük van, és ezek a testvérek ráadásul egyedi születésnapi történettel is büszkélkedhetnek majd.

Forrás: filantropikum.com