Menü Bezárás

20 év után találkozik az édesanyjával, kiderült, hogy ugyan abban a kórházban dolgoznak

20 év után találkozik az édesanyjával, kiderült, hogy ugyan abban a kórházban dolgoznak

20 év után találkozik az édesanyjával! Ekkor derül ki, hogy ugyanazon a munkahelyen dolgoznak!

Az anyák napja mindig azoknak a legnehezebb, akiknek nem él az édesanyja, vagy akinek valamilyen okból kifolyólag nem lehet gyereke. Feldolgozni azonban akkor a legborzasztóbb, ha valaki önhibáján kívül le kellett mondjon a gyerekéről.

Holly Shearer 15 éves korában hozta meg élete legnehezebb döntését: újszülött kisfiát örökbeadta. “Úgy gondoltam, hogy megérdemli, hogy boldog élete legyen, én pedig akkor ezt nem tudtam biztosítani számára” – fogalmazott Holly.

Benjamin napjaikban

Angela és Bryan Hulberg már régóta szeretett volna gyereket, sokat küzdöttek, majd végül az örökbefogadás mellett döntöttek. Így került hozzájuk Holly fia, Benjamin. Mivel zárt örökbefogadás volt, Holly soha nem tudta felvenni a kapcsolatot a fiával, mert az örökbefogadó szülők nevének csak a kezdőbetűjét tudta. Ahogy telt az idő, Benjamin egyre kíváncsibb lett az igazi édesanyjára, azonban Hulbergék sem tudtak róla semmilyen pontos információt.

“Szerettem volna megköszönni az édesanyámnak, hogy gondoskodott rólam, arról hogy jó életem legyen” – mondta Benjamin.

Holly hosszú időt töltött azzal, hogy megtudja, hol lehet a fia. Éjszakákon keresztül kereste a közösségi oldalakon, míg egyszercsak rábukkant, és az is kiderült, hogy egy kórházban dolgoznak.

Amikor fény derült a dologra, megszerveztek hármasban egy találkozót, Benjamin, Holly és Angela.

“Szavakkal nem lehet leírni. Hihetetlenül hálás vagyok érte, hogy milyen csodálatos életet biztosított a fiamnak. Csak boldog születésnapot akartam kívánni, nem szerettem volna felforgatni az életüket” – mondta Holly.