Menü Bezárás

3 testvért fogadott örökbe az egyedülálló apa: 16 nevelőotthonban fordultak előtte a gyerekek

Állami gondozásban felnőni rendkívül nehéz és megterhelő minden fiatal gyermek számára. Sajnos a törekvések ellenére is számtalan gyerek nevelkedik árvaházban különböző okok miatt, s emiatt egy életre megfosztódnak a szerető család nyújtotta biztonságtól.

3 testvért fogadott örökbe az egyedülálló apa: 16 nevelőotthonban fordultak előtte a gyerekek

Hasonló a Utah-ból származó három testvér története is, akik öt éven keresztül folyamatosan az állami elhelyezés útvesztőjében rekedtek. A 4 éves Miquel, a 6 éves Willis és a 9 éves Nevaeh 16 alkalommal kényszerültek arra, hogy addigi átmeneti otthonaikat hátrahagyva újabbnál újabb árvaházakba költözzenek. A 2016 óta tartó megpróbáltatásoknak végül egy háromgyerekes apa vetett véget, aki megismerve a Utah-i testvérek történetét, komoly lépésre szánta el magát.

Darryl Andersen egyedülálló apaként már sikeresen felnevelt 3 gyereket, akik az évek során már ki is szálltak a családi fészekből és életeiket már a saját erőikből próbálják meg megvalósítani. Derryl-t annyira meghatotta a Utah-i testvérek története, hogy elhatározta, megteremti számukra azt az anyagi és érzelmi biztonságot, amelyet mindig is megérdemeltek volna.

Megismerkedésükkor a gyerekek egyszerűen nem tudtak megnevezni egyetlen helyet sem, amelyet otthonnak hívhatnának, mivel a hatóságok többször is áthelyezték őket egyik árvaházból a másikba, annak reményében, hogy valahol találnak megfelelő nevelőszülőket számukra.

„Annyira csontig hatoló az, amit átéltek, 16-szor helyezték át őket és mindvégig csakis egymásra számíthattak igazán” – nyilatkozta Darryl a KSL News-nak.

„Megannyi gyerek van a világon, akik számára nincs egy hely se, amelyet otthonnak hívhatnának. Ha közeleg a Karácsony, hová mennének?”

A gyerekek örökbefogadása után minden a helyére kerülni látszott.

„Az egyik legnagyobb motivációm úgymond abból fakadt, hogy ha nem is adhatok sokat, de adnom kell. Azt akartam, hogy megértsék, a múlt az a múlt, és a jövőjük előttük áll és csak tőlük függ, hogy milyen lesz.” – mondta a férfi.

A gyerekek rövid időn belül ráébredtek milyen is igaz szeretetben élni.

„Mindannyian jobban szeretünk, mint bármi mást ezen a Földön. Azért, mert jó apa vagy, nagyon szeretünk.” – mondták a gyerekek.

Ennek a nagylelkű és csupa szív embernek köszönhetően ezeknek a gyerekeknek az élete örökre megváltozott és a még jobban meg szeretnéd ismerni ezt a kis családot, akkor a következő videóban hosszabban is mesélnek a történetükről.