Egy érdekes felvétel a Ki mit tud? – korszakból. A felvételen a Stereo együttes látható, ez épp a miskolci elődöntő.
Az énekesnő pedig a 18-19 éves Csepregi Éva, akit ekkor még Csepreghy Évának hívnak.
Budapesten született
1953. október 22-én Csepreghy László és Takács Ilona gyermekeként.
Pesten járt iskolába is, a Ságvári Endre útiba, majd a Steinmetz Gimnáziumban szerezte meg érettségijét. Közben zongorázni, majd hegedülni tanult.
Egy évig a Rádió gyermekkórusában is énekelt, aztán magánúton tanult énekelni.
Dolgozott titkárnőként is, már a Ki mit tud-szereplés után.
Először a Kócbabákkal tűnt fel ugyanebben az évben, az országos döntőbe velük jutott be.
A döntőt pedig pont a matek érettségi előtti nap rendezték, izgalmas időszakot élhetett meg.
Egy évvel később a Kócbabák lényegében beolvadtak a Neotonba, 1977-től vették fel a Neoton Família nevet.
Később Newton Family néven szerepeltek külföldön.
Hatalmas slágereket köszönhetünk nekik, már jó ideje ő volt egyedül énekesnőjük. Forrás