Menü Bezárás

Réka és Ricsi együtt mondták el a titkot, mi volt az igazi ok, amiért részt vettek a Házasság első látásra című műsorban

A Házasság első látásra című műsor egyik legszerethetőbb párja, Réka és Ricsi együtt látogatott el a TV2 Mokka című műsorába.

Ott mindketten elmondták a titkot, mi volt az igazi ok, amiért részt vettek a kísérletben.

Ricsi közölte: “Én azért is jöttem ebbe a kísérletbe, hogy azokat az elakadásokat felfedezzem magamban, amik valójában vannak, és amik miatt nem működtek idáig a párkapcsolataim.

Rám ez a kísérlet teljesen pozitív hatással volt, úgyhogy köszönöm innen is a pszichológusoknak, mert nagy munkát végeztek” – hangsúlyozta a férfi.

Réka így fogalmazott: “Nekem a kísérlet előtti éveim és életem nagyon-nagyon elfoglalt volt. Nem volt időm randizgatni.

Úgy gondoltam, hogyha meg tudjuk gyorsítani a folyamatot, és nem is kapcsolattal kezdjük, hanem házassággal, mi baj lehet?” – árulta el viccesen.

Itt lentebb megnézheted a Rékával és Ricsivel készült teljes interjút, amiben sok-sok érdekesség szóba kerül kettejükkel kapcsolatban.

Számodra szimpatikus ez a két szereplő?