Vannak pillanatok, amikor a felnőtteknek kellene példát mutatniuk, mégis a gyerekek azok, akik emlékeztetnek minket az emberségre. A mai történetünk egy átlagosnak induló tanítási napon játszódik, de ami az uzsonnaszünetben történt, azt senki nem fogja elfelejteni a teremben.
A tanteremben vidám volt a hangulat. A tanárnő színes, cukormázas fánkokat osztogatott a diákoknak, és a gyerekek arcán ragyogott az öröm. Sorra mindenki megkapta a maga édességét, mígnem a tanárnő Annához nem ért.
Anna reménykedve nézett fel, de a tanárnő arca hirtelen megkeményedett. Visszahúzta a tálcát, és ridegen ennyit mondott:
**– Sajnálom, Anna, de a családod ebben a hónapban nem fizette be az osztálypénzt. Neked nem jár süti.**
A kislány elvörösödött, majd lassan lehajtotta a fejét az üres padjára. A szemei megteltek könnyel, és próbálta elrejteni az arcát a többiek elől. A teremben hirtelen feszült csend lett.
Dávid, aki Anna mellett ült, ránézett a saját fánkjára, majd a zokogó barátjára. Látta, ahogy a kislány halkan letöröl egy könnycseppet az arcáról. Dávid nem gondolkodott sokat. Felállt, odalépett Annához, és a fánkját óvatosan a lány padjára helyezte.
A tanárnő értetlenül fordult meg:
**– Dávid, mit csinálsz? Az a süti a tiéd volt!**
A kisfiú nem ijedt meg. Egyenesen a tanárnő szemébe nézett, és olyan érettséggel válaszolt, ami mindenkit váratlanul ért:
**– Nem akarok semmit, ami miatt a barátom kirekesztve érzi magát.**
A tanárnő szóhoz sem jutott a döbbenettől. De Dávid itt nem állt meg. Odasétált a tanári asztalhoz, és mielőtt bárki megszólalhatott volna, határozott mozdulattal felkapta az egész tálca maradék fánkot.
**– Ha az osztálypénz fontosabb, mint az, hogy senki ne legyen szomorú, akkor ma senki sem fog itt enni** – mondta Dávid, és a tálcával együtt kisétált a terem hátsó részébe, ahol az osztály közös polca állt.
Ott mindenki szeme láttára elkezdte szétosztani a fánkokat azok között, akiknek „nem járt volna”, majd a legvégén a maradékot is visszatette a közösbe. A tanárnő csak állt ott, arca vöröslött a szégyentől. Egy kisfiú tanította meg neki, hogy a szabályok soha nem lehetnek fontosabbak a kedvességnél és az összetartozásnál.
Aznap Anna nem érezte magát egyedül. És aznap az egész osztály megtanulta, mi az az igazi barátság.
**Te mit gondolsz Dávid tettéről? Oszd meg velünk véleményedet kommentben!**
