A vasárnapi floridai repülőgép-szerencsétlenségben kilencen vesztették életüket, köztük egy négytagú család és a bébiszitterük. Az áldozatok között volt a 20 éves másodpilóta, Nathalia, valamint az 55 éves kapitány, Jeff Gregory is. A légi irányítás és a pilóták közötti rádióforgalmazás felvételén Gregory a zuhanás előtti pillanatokban a Miatyánkot mondja.
A Learjet 60-as magángép a texasi Austin-Bergstrom nemzetközi repülőtérről indult a Bahamákon található North Eleuthera repülőtérre, amikor bekövetkezett a tragédia.
Vasárnap délután 12:50 körül a gép hirtelen süllyedni kezdett, majd egy autópályára zuhant. A becsapódást hatalmas tűzgömb követte, az úton kráter keletkezett, a roncsdarabok pedig szétszóródtak a környéken.
A baleset előtt a repülőgép állítólag élesen jobbra fordult, majd meredek zuhanásba kezdett. Az ABC News beszámolója szerint a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) adatai alapján a gép alig több mint egy perc alatt 35 250 láb magasról 8750 lábra süllyedt. Ez másodpercenként nagyjából 350 lábnyi zuhanást jelent.
A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület (NTSB) vizsgálja, mi vezetett a halálos balesethez. A lehetséges okok között szerepel a jegesedés, a turbulencia és az emberi hiba is.
Az NTSB hétfői sajtótájékoztatóján közölte, hogy a gép akár már a földet érés előtt is darabokra szakadhatott. Erről a Reuters számolt be.

„Az időjárási körülmények kiemelt szerepet kapnak a vizsgálatban” – mondta Tom Chapman, az NTSB egyik igazgatósági tagja a hírügynökségnek. Hozzátette, hogy vannak arra utaló jelek, hogy a repülőgép a becsapódás előtt szétesett, és egyes darabjai a helyszíntől távolabb is előkerülhetnek.
Az 55 éves Jeff Gregory volt a floridai Learjet kapitánya
A pilótát később 55 éves Jeff Gregoryként azonosították. Halálát korábbi munkaadója, a magán-charterjáratokat üzemeltető East Coast Jets is megerősítette. A vállalat közleményében részvétét fejezte ki Gregory szeretteinek.
„Mély szomorúsággal értesültünk róla, hogy Jeff Gregory kapitány is életét vesztette a tegnapi, Palm Beach közelében történt tragikus repülőgép-balesetben. Gondolataink Jeff családjával, a másik pilótával, az utasokkal és mindazokkal vannak, akiket ez a megrázó tragédia érint” – idézte a közleményt az NBC Miami.
A The Sun szerint egy templomi megemlékezés úgy fogalmazott, Gregory „hazatért az Úrhoz, amikor lezuhant a gép, amelyet vezetett”.
Régi barátja és egykori szomszédja, David Peters a lapnak elmondta, hogy haláláról a pennsylvaniai Limerickben működő Limerick Chapel adott hírt. Peters és Gregory annak idején ugyanabba a templomba jártak.
Peters szerint Gregory „megbízható és lelkiismeretes” ember volt. Azt is felidézte, hogy Jeff már fiatalon pilóta szeretett volna lenni, és „imádta a bőrbomberdzsekijét”.
A hit fontos szerepet játszott Gregory életében. A Learjet 60 utolsó rádióforgalmazásának nyilvánosságra hozott felvétele szerint a kapitány a lezuhanás előtti percekben a Miatyánkot imádkozta – írta a The Mirror.
A vészhelyzeti hívásról készült hangfelvételen Gregory ezt mondja: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved.” Ezután Nathalia másodpilóta kiáltása hallatszik: „A földbe fogunk csapódni!”, majd a felvétel megszakad.
A New York Post szerint Jeff Gregory feleségét, az 53 éves Cheryl-t és három gyermekét hagyta hátra.
Gondolataink az áldozatok hozzátartozóival és mindazokkal vannak, akiket érint ez a tragédia.