Menü Bezárás

A 22 éves nő magához vette kamasz féltestvérét a szülei halála után: „Olyan, mintha a saját gyerekem lenne”

A 22 éves nő magához vette kamasz féltestvérét a szülei halála után: „Olyan, mintha a saját gyerekem lenne”

Fotó: Hunter Nelson

A 22 éves volt egyetemi hallgató vette gyámsága alá azt az árván maradt 16 éves kislányt, akinek 2015 októberében az édesapja, majd 2021 májusában az édesanyja hunyt el. Hunter Nelson Kentucky államban lakik a most már örökbe fogadott mostohahúgával, Gracie Nelsonnal.

„Tudtam, hogy otthon komoly nehézségekkel küzd” – kezdett Nelson mesélni a miértekről. „Erős késztetést éreztem arra, hogy biztosítsam Gracie jövőjét, miután az édesanyja is eltávozott. Nem akartam, hogy ilyen fiatalon komoly döntéseket kelljen hoznia az életével kapcsolatban és éreztem, hogy az édesanyja felől maradt rokonai ezt az opciót nem tehetnék lehetővé számára.”

Gracie szülei mindketten súlyos alkoholproblémával küzdöttek és Hunter szerint ez volt az egyik fő oka is a korai haláluknak. Hunter elmondásai alapján, amikor meghozta a döntést nem is gondolt bele, hogy mennyi nehézséggel kell majd szembenéznie, mint egy 16 éves lány újdonsült gyámjaként, hiszen ez az időszak mindkettőjük számára komoly érzelmi hullámvasút volt – írja a The Epoch Times.

Hunter Nelson testvérét fogja az ölében – Fotó: Hunter Nelson

„Szeretem a közös életünket, és őt is úgy szeretem, mintha az édestestvérem vagy lányom lenne. Néha azért eszembe jut, hogy milyen életről is mondtam le épp a 20-as éveim elején, amikor Gracie mellett tettem le a voksomat” – fogalmazott a lány.

Hunter öt órányira lakott Gracie egykori otthonától, de a nyarakat általában együtt töltötték. Ám a kötelék sokkal jobban megerősödött kettejük közt, amikor Gracie édesanyja elhunyt és a kislány egyedül maradt.

„Úgy próbálom őt védeni, mint egy anya és úgy támogatni őt érzelmileg, mint egy nagyobb lánytestvér. Szerencsére ő is úgy gondol rám, mint egy őrangyalra, aki pont jókor volt jó helyen és ez szerintem nagyon aranyos.”

Hunter, Grace és édesapjuk – Fotó: Hunter Nelson

Hunter egy átlagos hétköznapon sokkal hamarabb felkel, mint Gracie, hogy ebédet készítsen neki az iskolai napra, majd 8-ra már viszi is a kislányt az iskolába és mint a jó nővérek ölelkezve válnak el az iskola kapuja előtt. Gracie kitűnő játékos a iskolai kosárcsapatban, így Hunter minden meccsre elkíséri és szurkol a lánynak.

Hunter sok segítséget kap a saját édesanyjától, párjától és a legjobb barátaitól, de olykor bevallja, hogy nem mindig egyszerű valakiért teljeskörű felelősséget vállalni. Hunter tulajdonképpen az egész fiatalságát fel kellett adja ahhoz, hogy alakulni tudjon a kötött napirendhez, a feladatokhoz miközben a saját tanulmányait is folytatja.

Hunter szerint az egyik legnagyobb probléma, amivel meg kell birkóznia az az, hogy komolyan vegyék őt. És nem Garcie az, aki nem veszi őt komolyan, hanem a kislány iskolája, ahol ha Hunter megjelenik, mint gondviselő, az első reakciója mindenkinek az, hogy „Hűha, még sosem hallottunk ilyenről.” De Hunter szívvel lélekkel kiáll a kislány mellett és örömmel kíséri végig, hogyan fejlődik Gracie személyisége napról napra.

Hunter és édesanyja – Fotó: Hunter Nelson

Hunter már előre megtervezte Gracie jövőjét, így ha a kislány is úgy akarja majd, akkor az egyetemi tanulmányai miatt egy sokkal nagyobb városban költöznek.

Nagyon örülök, hogy Gracie velem élhet együtt, annak ellenére, hogy olykor valóban nehéz. Örvendek, hogy egészséges, hogy boldog és hogy nálam valódi otthonra talált. Annyira izgatott vagyok, hogy mit tartogathat a jövő számára” – mondta.

A legutóbbi hírek alapján Gracie nemrég szerezte meg a jogosítványát, így újabb ajtók nyíltak meg a szerencsés kislány előtt. Forrás