Menü Bezárás

A 49 éves horvát férfi a plasztika megszállottja: mindig 35 évesnek akar kinézni

Neven Ciganovic, a horvátországi Zágrábból azt a célt tűzte ki maga elé, hogy örökre fiatal marad. A 49 éves férfi már többször is kés alá feküdt, hogy elérje a kívánt hatást. Az első műtétjére 22 éves korában került sor, azóta még számos műtéten esett át, de voltak olyan eljárások is, amiket meg kellett ismételni, mert elsőre nem érték el a kívánt eredményt.

Neven megcsináltatta az orrát, a szemeit, a szemöldökét és a száját, és nemrég zsírátültetést is végeztek rajta, a teste más részeiből fecskendeztek zsírt a homlokába, hogy fiatalabbnak tűnjön. Azt mondja, a célja, hogy mindig úgy nézzen ki, mintha 35-45 éves lenne.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Neven Ciganovic (@nevencigi) által megosztott bejegyzés

Neven saját bevallása szerint a plasztikai sebészet rabja, és azt mondja, valószínűleg soha nem is fog leállni a beavatkozásokkal, annak ellenére, hogy néhány évvel ezelőtt az Iránban végzett orrplasztikai műtétje után kellemetlen mellékhatásokkal kellett szembenéznie. Az altatás mellékhatásaként ugyanis tartós merevedés, azaz priapizmus alakult ki nála. Ezután 3 műtétre is szükség volt, és hosszú időbe – 3 hónapba telt – mire sikerült felépülnie.

Ennek ellenére Neven azt mondja, nem fél a további műtétektől. Tudja, hogy egy műtét mindig bizonyos mértékű kockázattal jár, és amennyiben teheti, a helyi érzéstelenítést választja, de nem akarja abbahagyni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Neven Ciganovic (@nevencigi) által megosztott bejegyzés

A közösségi médiában vegyes reakciókat kap a megjelenésére, van, aki tetszését nyilvánítja, és olyanok is vannak, akik éppen az ellenkezőjét gondolják. Neven nem szeret arról beszélni, mennyi pénzt költ a műtéteire, mert azt mondja, az emberek azonnal ítélkezni kezdenek, ha valaki túl sokat költ a megjelenésére, ugyanakkor nem törődik a kritikával mondván: „Mindezt a magam örömére tettem, hogy elégedett legyek magammal.”

„A jó megjelenés azért fontos, mert ez az első dolog, amit az emberek észrevesznek rajtad. Nem látják a személyiségedet, csak a külsődet.” – vallja a sylistként dolgozó férfi.

„Soha nem fogok felhagyni a plasztikai műtétekkel, mert ez az életmódom, és számomra nagyon fontos a külső, és az, hogy fiatalnak nézzek ki.” – teszi hozzá.

Forrás