Egy hetvenöt éves bácsi egyedül élt vidéken. Minden tavasszal gyönyörű paradicsomot termesztett, de idén már nem bírta felásni a kertet.
A fia, Tamás, aki mindig segített neki, éppen a börtönbüntetését töltötte.
Az öreg levelet írt neki:
„Kedves fiam!
Nagy bajban vagyok. Itt a tavasz, de már nincs erőm felásni a kertet. Úgy néz ki, idén paradicsom nélkül maradunk.”
Néhány nap múlva megjött a válasz:
„Apa!
A kerthez hozzá ne nyúlj! Oda ástam el a holttesteket!
Tamás”
Másnap reggel hatkor rendőrök lepték el a házat.
– Jó reggelt! Házkutatást tartunk!
A bácsi döbbenten nézte, ahogy a rendőrök lapátot ragadnak, és az egész kertet mélyen felássák.
Estére egyetlen talpalatnyi föld sem maradt érintetlenül.
Persze nem találtak semmit.
A rendőrök elmentek, az öreg pedig csak vakarta a fejét.
Másnap újabb levél érkezett a fiától:
„Apa!
Remélem, rendesen felásták a kertet! Ennél többet most nem tudok segíteni. A paradicsompalántákat már te ültesd el!”
