Menü Bezárás

A hozzád illő ember nem ijed meg a hibáidtól és a furcsaságaidtól

Életünk során sok különböző emberrel találkozunk. Vannak, akik csak egy pillanatra állnak meg, aztán már mennek is tovább, kilépnek az életünkből, de van valaki, akit nekünk rendelt a sors, aki egy egész életen át mellettünk marad.

Honnan tudhatod, hogy találkoztál a megfelelő személlyel? Először is abból, hogy a „bogaraid” nem fogják bosszantani őt. Természetesen csak bizonyos határokon belül, de ez mindenképpen azt jelenti, hogy a megfelelő személy elfogadja a hibáidat.

Mégpedig két nagyon egyszerű okból. Elsősorban azért, mert szeret téged. Másodszor pedig azért, mert a szíved választottja sem tökéletes, és ezzel ő maga is tisztában van.

A megfelelő személy nem lesz ideges, mert mindent túlságosan a szívedre veszel, és órákig képes vagy gondolkodni valamin, amit mások talán észre sem vennének.

Megnyugtat, ha félsz, és, ami a legfontosabb, soha nem fog téged hibáztatni, sem szóban, sem gondolatban.

Éppen ellenkezőleg, meg fogja érteni, hogy miért érzékelsz mindent annyira élesen. Hiszen annyi mindenért aggódsz: a párodért, a kapcsolatotokért, a szerelmetekért.

A megfelelő személy nem menekül el, amikor konfliktusba keveredtek. Hiszen felnőtt, önálló ember, aki tisztában van vele, hogy viták minden kapcsolatban előfordulnak.

Nem fél attól, hogy nyíltan és őszintén megvitasson veled minden felmerülő kérdést és félreértést. Végül is teljesen normális dolog kimondani, ha valami zavar, vagy boldogtalanná tesz. Még ezekben a pillanatokban is melletted lesz: megsimogatja a kezedet, letörli a könnyeidet, és azzal biztat, hogy most már valami sokkal jobb dolognak kell jönnie, csak ki kell várnod.

A megfelelő személy valóban téged szeret, nem egy kitalált eszményt. Pontosan azt a belső énedet szereti, amit félsz megmutatni a világnak. Mellette őszintén nevethetsz, mesélhetsz neki akár a legnevetségesebb gyerekkori félelmeidről is, és önmagad lehetsz! Az ő jelenlétében nem kell megjátszanod magad, nem kell színlelned, vagy elrejtőznöd. Végül is önmagadért szeretett beléd – minden hibáddal és furcsaságoddal együtt.

A megfelelő személy soha nem fog kigúnyolni, vagy elítélni. Örül annak, hogy nem vagy olyan, mint a többiek. Hiszen ezért választott éppen téged, és szeretett beléd.

Furcsán hangozhat, de a te „őrültségeid” tökéletesen kiegészítik az ő „őrültségeit”. Két ember képes valóban szeretni egymást, de csak akkor, ha a furcsaságaik valóban kiegészítik egymást.

A megfelelő személy nem ijed meg a mindent elsöprő szerelemtől. Minden egyes percnek örülni fog, amit melletted tölthet. Örülni fog melletted minden mosolynak, minden újabb hajnalnak.

És, ami a legfontosabb: a megfelelő ember soha nem fog bántani téged. Soha nem mondana le rólad egy nehéz időszakban. Nem fog elhagyni. Nem fog elárulni, és nem fog hazudni neked. Végül is te vagy az, aki kiegészíti őt.

Tehát, ha a megfelelő személy van melletted – maradj önmagad. Ne rejtsd el a „bogaraidat”. Hiszen te is éppen olyan vagy, akár a választottad. Neki is megvannak a maga hibái és hiányosságai. Ezért légy önmagad, és szeresd őt – tiszta szívből, anélkül, hogy akár egy pillanatra is visszatekintenél. Csak így működhet az igaz szerelem.