Menü Bezárás

A megcsalt feleség kiplakátolta a várost a szerető fotójával

Nem minden nő kullog el bánatosan, ha félrelép a férje. Ez a megcsalt feleség keményen bosszút áll hűtlen hitvesén, sőt, a szeretőn is.

Egy megcsalt feleség olyan bosszút állt a férje szeretőjén, amiről több tízezren beszélnek az interneten. Egy Reddit felhasználó a könyvtárban több durva plakátot is talált, egyértelmű volt, hogy mindez a feleség műve. Biztos, hogy ezek után senki nem lenne a szerető helyében.

A házilag készített, fekete-fehér plakáton a szerető fényképe volt, alatta pedig nem válogatta meg szavait a megcsalt feleség: mindent kipakolt. Például azt, hogy ez a nő imád házas férfiakkal szexelni, és még büszke is rá, de közben meg a gyermekvédelem az összes gyerekét elvette tőle. De ez nem minden, folytatja a dühös feleség a fotó alatt: ez a nő nemi betegségeket terjeszt, és azt hiszi, aranyos és vicces, amit művel. Ugyanis miközben házasemberekkel kamatyol, összebarátkozik a feleséggel, és még fel is ajánlja, hogy vigyáz néha a gyerekekre.

A fotó felkerült az internetes kibeszélőre, a Redditre, ahol harmincezer kedvelést kapott, és közben nagy vitát is kavart. Sokan ugyanis nem értik, ilyenkor miért a szeretőre dühös a feleség, no meg a közvélemény, hiszen a férj a legnagyobb disznó a történetben; bár abban mindenki egyetértett, hogy pofátlanság volt, hogy a szerető összebarátkozott a felséggel.

Mások rávilágítottak, hogy nem teljesen ártatlan ám a szerető sem, hiszen ha büszke arra, hogy egy házasemberrel randizik, hogy szétszakít egy működő családot, akkor megérdemli a nyilvános megszégyenítést.

A képet feltöltő felhasználó aztán elmondta, hogy nem csak a könyvtárban, az egész városban találni ilyen plakátokat a szerető fényképével; de, hogy a hűtlen férjjel mit csinált a feleség, az nem derült ki. Valószínűleg nem tette zsebre, amit kapott.

Forrás: Ripost.hu