Menü Bezárás

A természeted olyan, mint egy bankszámla

Egy 92 éves idős bácsi ❤️ szépen megfésülködött, megborotválkozott, felöltözött, és reggel 8 órakor elindult az idősek otthonába.

85 éves felesége nemrég hunyt el, s ezért úgy érzi, muszáj elhagynia közös házukat.

Az idősek otthonának előterében várakozik, s ránk mosolyog, mikor azt mondjuk neki, kész a szobája.

Miközben a lift felé tartunk röviden elmondom neki, milyen is az ő kis szobája, elmesélem neki azt is, milyen színű a függöny és az ágytakaró.

– Nagyon tetszik! – lelkendezik, mint egy 8 éves kisgyerek, aki most kapja meg élete első szobáját.

– Kedves Mihály, még nem is látta a szobát, várjon egy kicsit.

– Az nem baj- közli- – A boldogság, az mindentől független dolog. A boldogságot függetlenül választom. Az, hogy a szoba tetszik-e, vagy sem, nem a bútoroktól függ, vagy a dekorációtól – az attól függ, ahogy én azt látni akarom. Én már a fejemben eldöntöttem, hogy a szoba tetszeni fog. A döntésemet minden reggel az ébredésemnél hozom. Dönthetek úgy, hogy a napomat az ágyban töltöm és számolom, hány testrészem nem működik, mely részeim fájnak, vagy köszönetet mondhatok az égnek a testrészeimért, melyek jól működnek. Minden nap egy ajándék, ha ki tudom nyitni a szemem. Az új napra koncentrálok és a szép emlékekre, melyeket az életem során gyűjtöttem össze. Az öregség az olyan, mint a bankszámlád, azt veszed le róla, amit összegyűjtöttél. Ezért az én tanácsom az, hogy sok sok boldogságot és szépet rakjál össze emlékeid bankszámlájára.

Emlékezz ezekre az egyszerű gondolatokra! Ahhoz, hogy boldog legyél:

1.) Szabadulj meg a gyűlölettől!
2.) Szabadulj meg az aggodalmaktól!
3.) Élj egyszerűen!
4.) Adjál többet!
5.) Várj kevesebbet!