Az alázat már nem az az alázat, ami régen volt. Egy olyan világban, ahol az érvényesülés majdnem egyedüli módja a magamutogatás, a semmit és senkit se figyelembe vevő eszetlen törtetés, felpumpált önbizalom és egyéni érdek lett, az alázat valahova a háttérbe szorul, meglapul és vár, hogy újra visszakaphassa helyét és szerepét.
A régi, talán még általunk ismert „tanulj alázatot” intés nemcsak a kolostorok, spirituális utakat járók világának és lelkületének szól.
Ma már elfelejtettük, hogy az alázat nélkül nem látjuk embertársainkat, vakok és süketek maradunk akkor, amikor szükségük van ránk. Alázat nélkül önmagunk segélykiáltását se fogjuk meghallani, és őrült gyorsasággal rohanunk saját vesztünkbe. Hiszen alázat nélkül nem tudjuk felmérni saját erőinket sem.
Alázat nélkül nem tudunk integrálódni a világ rendjébe és törvényeibe, csak robbanásra készen álló, haragos, durcás bombák leszünk, mint a hamis igazságtalanság áldozatainak dühös, siránkozó sorkatonái. Ahol nincs alázat, igazság sincsen, csak részrehajlás és érdek.
Alázat nélkül nem tudjuk elfogadni az életet, annak minden szükséges szenvedésével, fájdalmával és örömeivel együtt. Alázat nélkül hiábavaló a megbocsátás és az elengedés. Alázat nélkül csak saját torz és üres tükörképünk fényétől megrészegedve sodródunk az árral. Olyan erősen van szükségünk most az alázatra, mint talán még soha.
Alázat nélkül nincs megértés és késik a gyógyulás.
Ahogy telnek az évek, az élet megtanít alázatosnak lenni, hiszen az alázat az élet velejárója. És ha fájdalom árán tanuljuk meg ezt a leckét, akkor úgy. Ha pedig a szeretet útján, akkor úgy. Nincsen élet alázat nélkül, csak rombolás és elidegenedés. Az alázat ott a szélben és az ágak lágy mozgásában, amikor a szél kényezteti azokat. Ott van a hullámokban, amik a magasztos óceánt takarják, szinte rejtegetik azt.
Az alázatot megtalálod a napnyugtában, ami az önmaga egyszerűségével és természetességével zárja a napot. Az alázat gyermekeddel együtt születik – ráadásként hozza magával a világra. Ott van az érintésben, amikor beteg szerettedet megsimogatod, és a könnyeidben, amikor összeomlik benned a világ.
Annyira szükségünk van most az alázatra, mint egy falat kenyérre vagy egy jó nagy pihenésre. Törekedj az alázatra, vizsgáld felül szavaidat mielőtt kimondanád azokat, maradj csendben gyakrabban, lépj egy lépést hátra lélekben, fogadd el azt, amit érzel, amennyire lehet. Figyelj szeretteidre. Engedd, hogy az élet a szeretet útján tanítson meg alázatosnak lenni.
Birtalan Katalin
