Kiderült, mi történt Vajna halála után: Palácsik-Ráthonyi Tímea kitálalt
Palácsik-Ráthonyi Tímea őszintén beszélt arról, milyen nehézségekkel szembesült férje, Andy Vajna halála után. Az üzletasszony az Friderikusz TalkShow című műsorban idézte fel, mi történt a filmproducer 2019-es halálát követően.
Elmondása szerint nemcsak a gyász volt megterhelő, hanem az is, hogy több ember próbált hozzáférni a hatalmas vagyonhoz.
„Igen, sokan próbáltak. Ez egy nagyon bonyolult és végeláthatatlan dolog volt, és megtapasztaltam az emberek mély kapzsiságát, amivel soha nem találkoztam életemben”
A beszélgetésben arról is szó esett, hogy a több milliárdos vagyon kezelése komoly kihívást jelentett számára, mivel korábban nem vett részt a cégek irányításában. A producer halálakor hirtelen rá szakadt a teljes üzleti háttér kezelése, amelyben külső segítségre volt szüksége.
Egy amerikai ismerőse ajánlott neki két ügyvédet, akik segítettek eligazodni a bonyolult céghálózatban. Andy Vajna életében többek között televíziós csatornák, rádiók, kaszinók és vendéglátóhelyek tartoztak az érdekeltségei közé.
Palácsik-Ráthonyi Tímea azt is elmondta, hogy a vagyon felett nem rendelkezhet teljesen önállóan, minden fontosabb döntést a vagyonkezelővel közösen kell meghoznia.
A műsorban a kapcsolatukat érintő kritikákra is reagált. Sokan korábban azt feltételezték, hogy érdekkapcsolat volt köztük, ezt azonban határozottan cáfolta.
„Ha valaki nem ismer, azt hiszi, hogy érdekből mentem hozzá. De a mi kapcsolatunk annyira különleges volt… egy inspiráló erő volt számomra… és teljes szívemből szerettem.”
Az üzletasszony jelenleg az Egyesült Államokban él, ahol új életet kezdett. Az elmúlt években újra férjhez ment, és családjával Los Angelesből New Yorkba költözött.
A műsorban a gyermekvállalásról is beszélt: hosszú idő után, egy béranya segítségével született meg első gyermeke, miközben ő maga is várandós lett, így rövid időn belül két gyermeke is született. Elmondása szerint a béranyával a mai napig jó kapcsolatot ápol.
Forrás: Telex