Az igazság napja
Azt mondják, az esküvő életed legszebb napja. Nevetséges. Nálam inkább minden rémálom egyetlen napba sűrítve. Fél éven át szerveztem a nagy napot – álmatlan éjszakák, véget nem érő táblázatok, ízek, illatok, csipkék és virágok. És amikor végre elérkezett, semmi sem úgy történt, ahogyan megálmodtam.
Délelőtt tizenegy óra volt, amikor már legalább hatadszor hívtam a virágost – válasz sehol. Az arcom vörös volt a dühtől, a tenyerem verejtékes. Az esküvő négy órára volt kiírva, de a legfontosabb díszítőelemek – a virágok – nyom nélkül eltűntek. Nem volt se menyasszonyi csokor, se asztaldísz, se semmi, amit hónapokig válogattam.
Épp készen álltam egy teljes idegösszeomlásra, mikor kopogtak az ajtón. Kinyitottam – senki. Már majdnem becsuktam, mikor a padlón megpillantottam egy egyszerű, fehér borítékot. Felvettem, és ösztönösen bezártam mögöttem az ajtót. A borítékban egyetlen pendrive volt, rajta kézzel írt üzenet: „Nézd meg.”
A gyomrom görcsbe rándult, ahogy a laptopba csúsztattam az eszközt. Egyetlen fájl volt rajta: „Biztos vagy benne, hogy hozzá akarsz menni?”
Megreszkettem. Kattintottam.
A videó elindult. Ted, a vőlegényem, és a barátai limuzinban, nevetve, részeg vigyorral az arcukon. Max, a legjobb haverja filmezett.
– „Ez az utolsó éjszaka, öregem!” – kiabált Max.
– „De hát én már el vagyok jegyezve!” – próbálta Ted.
– „Ugyan már, ma este még bármi lehet!” – vicsorgott Max.
A nevetés, az italozás, a feszültség mind ott lüktetett a képernyőn. És aztán jött a mondat, amitől megfagyott bennem a vér.
– „Lehet, hogy ma este bebizonyítom, hogy nincs igazad.”
Ekkor újabb kopogás szakította félbe a videót. Sietve zártam le a laptopot. Az ajtóban Max állt – ugyanolyan mosollyal, mintha semmi sem történt volna.
– „Csak Ted cipőjét keresem,” mondta ártatlanul.
Odaadtam. Megpróbált poénkodni, de nem nevettem. Már tudtam, mit gondol rólam.
Amint elment, visszaültem a laptophoz, és folytattam a videót.
Egy hotelszoba jelent meg. Ted egy széken ült, bekötött szemmel. Zene indult, nevetés. Egy nő táncolt körülötte, aztán levette a maszkját.
Sandy. Ted volt barátnője.
– „Tudom, hogy hiányoztam,” suttogta, majd megcsókolta.
És Ted… visszacsókolt.
Felszisszentem. A tüdőm nem kapott levegőt. A testem remegett. Lehúztam a laptop tetejét, és lementem, mert anyám kiabált.
A konyhában ott állt a torta. Féloldalasan összedőlt, a teteje beomlott, a máz szétkenődve.
Anyám pánikban sírt, de én csak néztem. Már nem érdekelt.
Melanie, a legjobb barátnőm, próbált segíteni. Azt mondta, tanult cukrászatot. Anyám örömmel bólintott, én pedig csak suttogtam:
– „Tedd, amit akarsz.”
Visszamentem a szobámba, és néztem a laptopot. A fájl ott volt. Tudtam, hogy folytatódik.
Aztán kopogtak. Ted és Melanie álltak ott, a kezükben a laptopom. Kérdőn néztek rám.
– „Nem tudtuk megnézni – jelszó kell hozzá,” mondta Melanie.
Beírtam. A videó folytatódott. A hotel folyosója jelent meg.
És aztán Melanie és Ted – csókolózva.
– „Végre megtörténik,” suttogta Melanie.
– „Csak Tracy sose tudja meg,” felelte Ted.
A videó véget ért. Én pedig ott álltam, szívem romokban.
– „Ezért nem akartátok, hogy megnézzem?” – kérdeztem, hangom remegett.
Ted próbált mentegetőzni, Melanie suttogott, de egyikük szava sem jutott el hozzám. Aztán egy hang szólalt meg hátulról.
– „Én voltam.”
Max.
– „Én vettem fel. Én adtam oda neki. Mert tudnia kellett.”
Ted kiabálni kezdett, de Max csak állt, szilárdan, bűntudat nélkül.
– „Sandy-t én hívtam meg. De ő beleegyezett. Nem kellett trükk. A te árulásod volt az, ami mindent elmondott.”
Felálltam. Nem remegtem többé. Csak üresség volt bennem.
– „Nem akarom látni egyikőtöket sem.”
Maxhoz fordultam.
– „Hazavinnél?”
Bólintott. És én kisétáltam. Ted próbált utánam jönni, de felemeltem a kezem.
– „Ne.”
Melanie sírt. Én nem. Én már túl voltam rajta.
Amikor Max autójába ültem, csak ennyit mondott:
– „Sajnálom, hogy nem szólhattam előbb.”
Az ablakot néztem.
– „Legalább most már tudom, kikkel álltam szemben. És tudod mit? A szülei fizették az egészet. Mondjuk úgy: tanulópénz.”
Max halkan felnevetett, én pedig először mosolyodtam el aznap.
A nap, aminek a legboldogabbnak kellett volna lennie… lett életem legnehezebbje. De végül is, megmenekültem valamitől, ami örökre tönkretehetett volna.
És ez talán több, mint amire valaha is számíthattam.
