Az idén 70. születésnapját ünneplő Paris Match két igazi nagyágyút hozott össze pár közös fotóra. A patinás magazin fotósorozatából kiderül, hogy Jean-Paul Belmondo mosolya szinte…
Ez a négy férfi és a kutya egy kultikus lengyel fekete-fehér TV sorozat főszereplői voltak. A négy páncélos és a kutya című sorozat sokak számára…
A kazah énekest Dinmuhammed Kanatuli Kudajbergent, aki egyébiránt több hangszeren is játszik, Dimas Kudajbergenov néven ismeri a világ. Ritka széles, 6 oktávos hangterjedelmének köszönhetően vált…
Egy 1931-es fotó a Fővárosi Operettszínház – Harapós férj c. előadásáról. A harapós férj szerepében Kabos Gyula, Cilike pedig Dayka Margit… Dayka Margit ekkor még…
A Miamiban dolgozó plasztikai sebész, Phillip Caft, elismerte, hogy saját felesége, Anna, volt számára az etalon és modellként szolgált az új ügyfelek számára is, miután…
Coco Chanel, egyike volt a világ legnagyobb divat diktátorainak! Mindezek mellett, Őt tartják minden idők legbefolyásosabb női személyének, hiszen a történelem során neve eggyé forrt…
Mark Twain, Thomas Edison, Steve Jobs, és Albert Einstein irodájában, akárcsak a legtöbb zseninél, hihetetlen káosz uralkodott. A szakértők szerint az emberek sokkal hatékonyabbak akkor,…
Az Egri csillagok Vicuskájaként nagy népszerűséget szerzett Venczel Vera a hatvanas-hetvenes évek egyik legszebb és legnépszerűbb színésznője volt. Többek között a Fekete város, és az…
Néhányan úgy gondolhatjuk, nagy családunk van, de Zangerék most alaposan feladják a leckét! Leo és Ruth 61 éve házasok, és rengeteg unokájuk, valamint dédunokájuk van.…
A sztár elvesztette első feleségét, azt hitte sose nősül többé, de… Pierce Brosnan első feleség rákban hunyt el. A Bond filmek sztárja azt hitte nem…