Nem titok, hogy két dolog van, ami igazán erősen előhozza a régi emlékeket: az egyik a zene, a másik ilyen erős faktor pedig a régen…
Ariana Grande mindig is a szórakoztatóipar kedvelt alakja volt, akit tehetségéért, lenyűgöző külsejéért és szerethető személyiségéért csodáltak. A közelmúltbeli nyilvános szereplései azonban aggodalmat keltettek a…
A kazah énekest Dinmuhammed Kanatuli Kudajbergent, aki egyébiránt több hangszeren is játszik, Dimas Kudajbergenov néven ismeri a világ. Ritka széles, 6 oktávos hangterjedelmének köszönhetően vált…
Meghalt a szerelme, és ez az első koncertje a haláleset után. Azonban nem tudta elkezdeni a dalt, és ekkor a tömeg kezdett el helyette énekelni,…
Szeretnék álmodni egy szebb holnapot, melyet szebbnek láthatok. Óóó, szeretném, ha másképp élhetnénk, Ha egymásra nyíltan nézhetnénk. Erre vágyom rég, Ezért mindent megtennék! Erre vágyom…
A színésznő akkor mindössze 19 éves volt. Óriási siker volt, rengeteg embert vonzott a tévé elé a sorozat. A világ 80 országában vetítették, nálunk is.…
Erdélyi Tímea szívszorító vallomása: „Sajnálom, de én így érzem” A Barátok közt egykori sztárja, Erdélyi Tímea ritkán beszél a magánéletéről, most azonban a Palikék Világa…
Rá sem ismerni! Így néz ki ma Steven Seagal, az egykor híres akcióhős Az nők egykori kedvencére ma már alig lehet ráismerni, és ha éppen…
Fotó: Instagram/Tóth Andi Tóth Andi elmondta, miért nincs szüksége férfira Tóth Andi mindig is szókimondó stílusáról volt ismert, most pedig ismét kifejtette véleményét – ezúttal…
Fotó: Instagram A Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő már nem először keres munkatársakat éttermébe, ám most olyasmibe futott bele, amire még ő sem számított. A nyári…