Tóth Andi, a népszerű énekesnő, aki a közelmúltban bejelentette visszavonulását a zenei pályáról, új irányt vett karrierjében. Bár az énekléstől búcsút vett, az X-Faktor mentoraként…
A szerelem nem ismer határokat, gyakran szokták mondani. Azonban az sem ritka eset, hogy ami annyira rózsaszínnek tűnik az elején, az később hamuszürkévé változik… Egy…
Egy férfi arról panaszkodott a Reddit-en, hogy mivel fiatal, rendszeresen elvárják tőle, hogy átadja a helyét a tömegközlekedési eszközökön, de csak azért mert fiatal, még…
Egy 47 éves nő elárulta, hogy nem hajlandó a saját korosztályába tartozó férfiakkal randizni, és ezzel meglehetősen nagy vitát váltott ki a közösségi médiában. Az…
A tanár teljesen kiakadt, hogy ilyen előfordulhat. Egy arkansasi tanár teljesen ledöbbent, hogy egyes szülők még pelenkában adják le a gyerekeiket az óvodába vagy már…
Falusi Mariann több mint három évtizede az ország egyik legnépszerűbb énekesnője, hiszen 1988-ban alakították meg a Pa-Dö-Dö együttest Lang Györgyivel. Azt már kevesebben tudják róla,…
Diana hercegné 1997-es tragikus halála az egész világot megrázta. Diána 1997. augusztus 31-én veszítette életét egy közlekedési balesetben, Párizsban, az Alma rakpart közúti aluljárójában. Halálakor…
Kudlik Júlia már csak elvétve ad interjút, pedig nagyon sokan lennének kíváncsiak arra, hogy hogyan él, mióta 2001-ben kirúgták a Magyar Televíziótól. Nemrég kivételt tett…
Klaus Brinkmann és fia, Udo Brinkmann neve máig fogalom nálunk. Az akkori NSZK-ban készült kórházas szériát, A klinikát, amely hazájában 1985 és 1989 között futott,…
Itt a MOHU bejelentése – Ilyen változás jön a visszaváltó automatáknál Az utóbbi időben egyre több panasz érkezik az új, palack- és üdítősdoboz-visszaváltó automaták működése…