Mivel a testünk egy folyamatosan változó mechanizmus, ezért idővel kisebb-nagyobb problémák kialakulására számítani kell. Ilyen probléma lehet a vérerek eltömődése, az érelmeszesedés, amelynek szerencsére vannak…
Néhány alapszabály 1. Itt az ideje, hogy felhasználd azt a pénz, melyet egész életed során megtakarítottál. Saját magadra költsd el, ne őrizd tovább, hogy azok…
Az emberi szervezet vízből és sóból áll. A só alatt nem a hagyományos értelemben vett finomított konyhasót értjük, hanem a természetben előforduló, eredeti állapotban előforduló…
A tél a kínai orvoslásban a Víz elemhez tartozó évszak, a Víz elem fő szerve pedig a vese és a húgyhólyag. Minden, a szervezetben lejátszódó…
Gyógyteákkal, vény nélkül kapható készítményekkel segíthetjük májunk működését, serkenthetjük regenerálódását, drasztikus „méregtelenítő” kúrákba azonban ne kezdjünk. A máj az egyetlen olyan része a testnek, amely…
Az aszalt szilva egy olyan antioxidáns bomba, mely emésztésjavító, de még a csontritkulásra is jó. A csodálatos szilva Kevesen tudják, hogy az aszalt szilva erős…
Ha ezeket a pontokat masszírozzuk az arcunkon, akkor elejét vehetjük a szervi megbetegedéseknek. Ahogy a talpon, úgy a fejünkön, az arcunkon is vannak olyan részek,…
A reuma a leggyakoribb s egyben legköltségesebb népbetegség. E megnevezés ráadásul csupán azon kiterjedt tünetegyüttes gyűjtőfogalma, mely az ízületek és az izomzat fájdalmas szöveti elváltozásait…
Ha úgy érzed, hogy rád fér egy kis változás, nézd meg az alábbi frizurákat. Egytől egyig jól állnak még 50 fölött is! Nem kell feltétlenül…
Minden háztartásban ott vannak az alapanyagok, csak tudni kell, mit mivel lehet a leghatékonyabban tisztítani. Biztosan sokan emlékeznek még a Sidol-ra, ami minden fémtárgyat ragyogóvá…