Ha a lazacra gondolunk, azonnal beugrik húsának rózsaszínes-narancssárgás színe. Pedig sokkal közelebb járnánk az igazsághoz, ha inkább egy fehéres-szürkés szín ugrana be, hiszen a hazai fogyasztókhoz kerülő…
A szívelégtelenség a 65 év felettiek 10%-át érintő betegség. Kialakulhat hirtelen, életveszélyes állapotot idézve elő, legtöbb esetben azonban lassan, évtizedek alatt fejlődik ki. A kiváltó…
Egy fáról 30-35 kg gyümölcs is lejön. A pawpaw Amerikában őshonos gyümölcs, de Magyarországon is sikeresen termeszthető. Mivel nálunk nincs kártevője, megoldható a biotermesztés. A gyümölcs…
Ne csak az íze miatt, hanem a jótékony hatásáért is fogyaszd rendszeresen. A mák (vagy kék mák) évszázadok óta ismert, és kedvelt gyógyhatású növény volt.…
Ha szokatlanul hideg van, vagy sok a csapadék, esetleg tartós a szárazság még azokon a helyeken is megjelentek a csótányok, ahol eddig nyomukat sem találtuk.…
„Ha tudatosan eldöntjük, hogy a párunk vágyait és szükségleteit az sajátunk elé helyezzük és egy fordítva is igaz, akkor a házasság sikeres lesz. Abszolút, teljes…
Ahhoz, hogy egy lakás stílusos és fényűző legyen, nem feltétlen kell elkölteni egy csomó pénzt. Sőt, csak annyit kell tennünk, hogy használjuk a fantáziánkat, és…
Ha ezeket betartod Te is elfelejtheted a narancsbőrt egy életre. Egy 97 éves nagymama elmondta, hogy mi az ő titka, amivel fiatalabb korában elűzte a…
Ha kíváncsi vagy rá milyen szerelmi karmát cipelsz magaddal, akkor most megtudhatod, hogy milyen szerelem van neked megírva! Így számold ki:Add össze a teljes neved…
A szerelem akkor jó, ha kölcsönös, azonban, ha olyan férfiba szerettél bele, aki nem szeret viszont, akkor jó, ha nem futsz utána. “Soha ne fuss…