Sokan szeretik azt mondani, hogy „a kor csak egy szám”, és e cikk sztárjai esetében soha nem szóltak igazabb szavak. Míg ezeknek az embereknek némelyikének…
Földünk és az egész világegyetem telis-tele van érdekességekkel, melyek csak arra várnak, hogy felfedezzük őket. Ezek egy részét persze annak rendje és módja szerint meg…
Évkezdéskor új célokat tűzünk ki magunk elé, ilyenkor januárban a legtöbb ember számára egy egészségesebb, sikeresebb, boldogabb élet megvalósítása lebeg a szeme előtt. Mit teszel…
A számunkra legmérgezőbb hazugság az, amelyet a saját agyunk kreál a tudatalattinkban, ez pedig negatívan hat ki egész életünkre anélkül, hogy ez valaha is tudatosulna…
A nőknek is épp úgy megvan a maguk zsánere, mint a férfiaknak. Mi magunk sem vagyunk egyformák, így hát nem is várhatjuk el, hogy a…
Biztosan téged is óva intettek már, hogy ne egyél soha kicsírázott burgonyát, de semmi logikus magyarázatot nem adtak rá, hogy miért. A nottinghami egyetem botanikus…
Személyiségünket sok minden meghatározza, a nevelés módja, a környezet, amelyben élünk, az, ahogy a körülöttünk lévők hogyan látnak minket, és még sok más. Mindezek mellett…
Korának legokosabb és legismertebb embere volt Salamon király. Isten kegyelmét élvezte, odaadásáért és hűségéért cserében bölcsességet, gazdagságot, hírnevet és sikert kapott. A Bölcsességek könyvében megtaláljuk…
Engedd meg, hogy az isteni hold vezéreljen, és megmutassa, mire van szükséged 2021-ben. A Hold meghatározhatja az életed bizonyos aspektusait. Csak annyit kell tenned, hogy…
Mi vagyunk az a generáció, amelynek bár mindene megvan, nem tudjuk, hogyan értékeljük azt. Mi vagyunk az a generáció, amely nem mosolyog, bár nem hiányzik…