Az anyai vigasztaló szavaknak varázslatos erejük van. Vannak olyan pillanatok az életben, amikor annyira magunk alatt vagyunk, hogy nincs kedvünk sem enni, sem inni, sem…
Valamikor, a régi időkben ha nagyanyám kikente volna magát, alapozó, szemceruza, arcfesték, szemhéjpúder, rúzs, pirosító, és a többi, és magára lögybölt volna fél üveg parfümöt …
Régen a kenyeret nagyon nagy becsben tartotta mind a paraszt, mint a munkás ember. A kenyér alapvető táplálék volt, a család jólétét szolgálta, bőséget jelentett,…
Hőmérővel? Vagy beállították a hőfokot? Ugyan már… Egy sparhelten, vagy kemencében még véletlenül sem volt se egyik, se másik. Így hát mást kellett kitalálni. Pontosabban…
Délután meg haza…És nagyon ritka volt, hogy hiányozzanak… Otthon meg akkoriban nem volt villany. A fotón a csárdásszállási iskola kis diákja látható tanulás közben. A…
Az biztos, hogy az ötvenes-hatvanas években is voltak már divatnevek, és voltak olyanok is, akik aktuális politikusok után nevezték el gyermekeiket. Így történhetett meg, hogy…
A kredenc szó legismertebb jelentése a konyhaszekrény. Ezen kívül pohárszéket, tálalószekrényt, és kóstoló szekrényt is jelent. Az ausztriai német krencz szó átvétele, mely az olasz…
Persze ez nem biztos, hogy jó volt, de az akkori időszak ezt hozta. Általában ha valaki korán házasodik, annak egyik oka az, hogy a családi…
Nem kellett, senki sem tuszkolta ki a tornácra, ámbitusra, egyszerűen szokás volt. Már csak azért sem tuszkolhatták, mert míg dolgozni bírt, addig ő volt a…
Manapság a legtöbb háztartásból már kiszuperálták a takarékos tűzhelyeket, a sparhelteket, sok helyen meg ha akarnák, akkor sem tudnák használni, hisz egy lakótelepi lakásba behelyezni…