Mindannyian mások vagyunk, és ez így van jól. Te melyik csoportba tartozol? Válaszolj pár egyszerű kérdésre, és máris megtudod! Jó szórakozást kívánunk!
Ezt a feladat a legtöbb emberen kifog, pedig leírva nem is olyan bonyolult. A nehézség az benne, hogy nem csak az eredményt kell fejben tartani…
Emlékszel még ezekre a retró mesékre? Mennyit sikerül felismerned a 12 meséből?
A teljesség igénye nélkül válogattam össze a következő 20 tévé sorozatot, melyet a 70-es években vetítettek. Imádtuk őket, már csak azért is, mert nem volt…
Minden fiú olyan vakációról álmodik, melyet Fekete István vetett papírra 1957-ben. Két pesti diák egy vadregényes helyen tölti a szünidejét, ahol kijárják a természet és…
A televíziózás hajnalán a bemondók voltak a legnagyobb sztárok. Naponta feltűntek a képernyőn, szinte családtaggá váltak. Frizurájukkal, öltözködésükkel divatot teremtettek. Évtizedek teltek el azóta, Tamási…
Tekintsétek ezt a tesztet játéknak: főleg azért, mert szerintünk az is teljesen normális, ha menyasszonyi ruhákról ábrándozol, és az is, ha nem. És az is…
Itt van az általatok nagyon várt kvíz negyedik része, melyet szintén a tankönyvtár.hu adatbázisában található szómagyarázatok alapján készítettem el. Újabb letűnőben lévő, vagy elfeledett szavunkról…
Ó, azok a 90-es évek, amikor Meg Ryan és Tom Hanks szerelmesfilmjei taroltak a mozikban. Amikor Nicolas Cage még jó filmeket csinált, és amikor az amerikai életérzést a Spinédzserek jelentette. Emlékeztek még ezekre a…
Azt gondolod, ha láttál néhány részt a Szomszédokból, már mindent tudsz? Vagy aktívan követed a Szomszédok Facebook-oldalt, és abból minden kiderül? Teszteld most velünk a…